Kajak-kenu Eb

Egy magyar ezüst a 200 méteres döntőkben

Egy ezüstérmet szereztek a magyar versenyzők a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapjának 200 méteres döntőiben.

2016.06.26 14:36MTI

A legrövidebb táv fináléiban a magyarok közül elsőként a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa állt rajthoz egyesben. A szám ötkarikás bronzérmese nem hibázott a rajtnál, s a mezőny gyakorlatilag egyszerre érkezett a célba, a nézőtéren a szurkolók láthatóan nehezen hittek a szemüknek - ilyen szoros befutót még 200 méteren is ritkán tapasztalni. Douchev-Janics végül hatodikként zárt, a győztes meglepetésre a török Lasma Liepa lett. Az első és az utolsó között kevesebb mint egy másodperc volt a különbség.

Szintén olimpiai számban, férfi C-1 200 méteren Hajdu Jonatán képviselte a magyar színeket. A táv felénél úgy tűnt, nem szólhat bele a dobogóért zajló harcba, s bár a hajrában utolsó tartalékait mozgósítva feljött, végül a hatodik lett. Az aranyérmet a hazai közönség örömére az orosz Andrej Krajtor nyerte.

Férfi K-1 200 méteren - amely szintén része az olimpiai programnak - Birkás Balázs féltávnál még egyértelműen ott volt az első három között, a hajrára aztán talán kissé elfáradt, s elképesztőn szoros befutó után az ötödik lett. A sprintszámot a brit Liam Heath nyerte.

Női K-2 200 méteren az a Douchev-Janics, Homonnai Luca duó állt be a rajtgépbe, amely tavaly második volt a világbajnokságon. Jól kapták el a startot, egy darabig vezettek is, majd a célba érkezés után először harmadiknak jelezték őket, később azonban kiderült, hogy lecsúsztak a dobogóról, és a negyedik helyen zártak.

C-2 200 méteren a Lantos Ádám, Nagy Péter páros már a rajt után jelentős hátrányba került, nem is volt esélyük a dobogóra és végül ötödikként értek célba.

Az utolsó 200 méteres döntőben a hazai olimpiai válogatót megnyerő Horváth Bence, Szomolányi Máté összeállítású K-2-es egység fantasztikusan kapta el a rajtot, óriási lendülettel indult meg a cél felé, egészen az utolsó méterekig úgy tűnt, nem vehetik el a győzelmét, a szerb hajó azonban végül 48 ezreddel hamarabb ért célba, így a magyaroknak az ezüst jutott.

"Ez az első felnőtt érmünk, azért is vagyunk ilyen boldogok, mert szombaton még nem gondoltuk volna, hogy ez sikerülni fog" - nyilatkozta az MTI-nek Horváth Bence. "Az olimpia előtt, a következő pár hétre ez egy nagyon jó motivációt tud adni. Az első három hely valamelyikének megszerzése volt a célunk, most, hogy ez sikerült, nyugodtan tudunk építkezni a riói olimpiára."

"Nem merünk kimondani számokat, helyezéseket, de azt gondolom, ezután bizakodhatunk" - tette hozzá Szomolányi Máté.

A kontinensviadal az 5000 méteres döntőkkel zárul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.