Előnyből vereség

Férfi kézilabda BL - Sabaté: nagyon szomorúak vagyunk

Elkeseredetten nyilatkozott Xavi Sabaté, az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője az elveszített Bajnokok Ligája-döntője után.

2016.05.30 07:43MTI

A vasárnapi finálét lezáró sajtótájékoztatón a spanyol tréner elmondta, 45 percig nagyon jók voltak, de utána leromlott a támadójáték, majd a védekezés is, és ekkor kezdett el remekelni a Kielce kapusa.

"Meccslabdákat hagytunk ki miatta, majd nekünk kellett egyenlíteni. Most nem sikerült győznünk, valami plusz hiányzott. Nagyon szomorúak vagyunk az eredmény miatt és a szurkolóink miatt is" - fogalmazott Sabaté. Hozzátette: tanulni kell ebből a fájó vereségből.

Talant Dujshebaev, a Kielce vezetőedzője elismerte, hogy 45 percig a Veszprém sokkal jobb volt csapatánál.

"Hittünk a győzelemben, elszántak voltunk a nagy hátrány ellenére is. Ismerem a Veszprémet, korábban a magyar válogatott szövetségi kapitánya voltam, és most azért nem vagyok száz százalékig boldog, mert barátokat kellett legyőznünk."

A veszprémi Iváncsik Gergő elmondta: nagy céljuk volt, hogy végre megnyerjék a BL-t, de valami miatt nem sikerült.

"Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert nem tudjuk a választ, mi történt velünk az utolsó negyedórában" - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.