Labdarúgás

Bemutatták Dárdai Pál önéletrajzi könyvét

Az önéletrajzi műből többek között az is kiderül, hogy Dárdai Pál Németországban rokkantnyugdíjasnak számít...

2016.05.25 15:35MTI
MTI/Szigetváry Zsolt

Bemutatták Dárdai Pálnak, a magyar labdarúgó-válogatott előző szövetségi kapitányának, a német Hertha BSC jelenlegi vezetőedzőjének önéletrajzi könyvét szerdán Budapesten.

A könyvbemutatón Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke elmondta, hogy a monológ formájában íródott, 300 oldalas és 4000 forintért kapható kötet szerzője Pietsch Tibor, a Nemzeti Sport újságírója. A műről elhangzott, hogy némileg csapongó a szerkezete, hiszen néhány oldalon belül a Hertha BSC mostani, a pécsi csapat évtizedekkel ezelőtti, illetve a magyar válogatott közelmúltbeli edzése is feltűnik helyszínként.

"Nem terveztem könyvet magamról, de annyian hívtak és próbálkoztak, hogy a végén azt mondtam, csinálja meg Pietsch Tibor. Úgy érzem, jó emberre bíztam, mert remekül megírta. Sokat nem kellett dolgoznom rajta, kint volt egy hétig Berlinben, amikor nem volt olyan nagy nyüzsgés körülöttem, utána pedig telefonon egyezettünk" - mesélte Dárdai.

A tréner elárulta, hogy a lektorálást a feleségére bízta, aki a nyomdába küldés előtt alaposan átnézte az egészet.

"Eddig csak jót hallottam a könyvről, de még nem olvastam végig, erre majd a jövő héten, a Balatonnál kerül sor. Biztosan vannak benne olyan dolgok, amelyek bennem is nosztalgiát ébresztenek" - tette hozzá Dárdai Pál.

Az önéletrajzi műből többek között az is kiderül, hogy Dárdai Pál Németországban rokkantnyugdíjasnak számít:

"Huszonhárom voltam, amikor a Milan elleni BL-meccsen Demetrio Albertini csúnyán rácsúszott a jobb lábamra, onnantól fogva egy egészséges bokával játszottam le a karrieremet. A pályán egyetlen hű társam volt: a fájdalomcsillapító" - áll a könyvben, arról pedig a sajtóbeszélgetésen tett említést, hogy a maradandó sérülése miatt havonta kisebb összeget folyósít számára a német társadalombiztosító.

A június 10-én kezdődő Európa-bajnokság kapcsán elmondta, hogy egyrészt az M4 Sport szakkommentátora lesz, másrészt tíz napot ő is Franciaországban tölt majd. Úgy vélte, Bernd Storck szövetségi kapitánynak nehéz dolga van, mert a magyar válogatott játékosai közül kevesen futballoznak valamelyik magasan jegyzett bajnokság élklubjában, éppen ezért kiváló csapategységre lesz szüksége a válogatottnak.

Dárdai szerint akár a magyar együttes is a torna egyik meglepetéscsapata lehet, de hozzátette, már az is bravúrnak számítana, ha továbbjutna a csoportjából, ezért ő a tisztes helytállásban bízik, és abban, hogy mindenki büszke lehet az együttesre.

MTI/Szigetváry Zsolt


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.