A legjobb 12 között

Evezős olimpiai kvalifikációs regatta - Jól kezdtek a magyarok

A normálsúlyú egypárban érdekelt Pétervári-Molnár Bendegúz második, a Galambos Péter, Matyasovszki Dániel könnyűsúlyú kétpárevezős pedig harmadik lett az előfutamában.

2016.05.22 17:00MTI

Jól mutatkoztak be a magyarok vasárnap a luzerni, úgynevezett végső evezős olimpiai kvalifikációs regattán.

A normálsúlyú egypárban érdekelt Pétervári-Molnár Bendegúz második, a Galambos Péter, Matyasovszki Dániel könnyűsúlyú kétpárevezős pedig harmadik lett az előfutamában, ezzel mindkét egység bejutott a legjobb 12 közé.

A két hete Európa-bajnoki aranyérmet nyert Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes ötödik hellyel kezdett, így délután a reményfutamban is vízre szállt, ahol rendkívül magabiztosan versenyzett, és - a nemzetközi szövetség közvetítése alapján - remek hajrával nyert, amely szintén középdöntőt ért.

Ebben a három számban hétfőn tartják a középdöntőt.

A negyedik magyar hajó, a Szigeti Roland, Forrai Dávid, Krpesics Péter, Vallyon Bence összetételű könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes harmadikként ért célba vasárnapi előfutamában. Ez az egység hétfőn folytatja a reményfutamban, ahol már a fináléba jutás lesz a tét.

Egypárban három, a többi számban pedig két-két riói indulási jogot osztanak ki a viadalon, amelyen nemcsak az európai sportolók, hanem minden olyan versenyző elindulhatott, aki még nem rendelkezik kvótával. Ez az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre, a regattán 47 ország közel 400 versenyzője küzd meg az indulás jogáért 14 kategóriában.

A döntőket kedden rendezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.