Ilyen a box

Női ökölvívó-vb - Szatmári is kikapott

Az olimpiai súlycsoportban érdekelt, 75 kilogrammos Szatmári Petra első meccsén kikapott, ezzel kiesett az asztanai női ökölvívó-világbajnokságon, melyen így nem szerezhet ötkarikás kvótát, s minimális esélye maradt a riói szereplésre.

2016.05.20 18:42MTI

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a magyar középsúlyú versenyző nem volt elég bátor a hetedik kiemelt francia Erika Guerrier ellen, akitől egyhangú pontozással szenvedett vereséget, s riválisa jutott a nyolcaddöntőbe.

A vb az utolsó kvótaszerző viadal a női bokszolók számára, s a három ötkarikás kategóriában az első négy-négy versenyző jut ki a játékokra. Szatmári már csak abban bízhat, hogy az áprilisi, Bursában rendezett európai kvótaszerző verseny két finalistája egyformán bejut az elődöntőbe, mert akkor az ott szerzett kvótájuk felszabadul, ő pedig Törökországban a negyedik helyen végzett, ennél fogva második számú tartalék.

Szatmári Petra vereségével már csak egy olimpiai súlycsoportban van magyar öklöző versenyben Asztanában: az 51 kilogrammban szereplő Ancsin Katalin, aki csütörtökön győzött és bejutott a legjobb 32 közé. Ő legközelebb szombaton lép ringbe az első kiemelt olasz Marzia Davide ellen.

A pénteki nap délutáni programjában Szűcs Szabina (54 kg), Csombor Vivien (57 kg) és Oláh Eszter (64 kg) is kikapott, s kiesett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.