Sportkavalkád

Több tízezer látogatót várnak a szombati Dunai Regattára

Az egész napos, ingyenes fesztivál igazi sportkavalkád lesz.

2016.05.05 01:30MTI

A szervezők reményei szerint több tízezren látogatnak majd ki szombaton a Dunai Regattára, amelyet negyedik alkalommal rendez meg a budapesti Műegyetem rakparton a tehetséggondozással foglalkozó Antall József Tudásközpont.

Méhes Csaba, az esemény kommunikációs koordinátora az M1 aktuális csatornán nyilatkozva úgy fogalmazott: az egész napos, ingyenes fesztivál igazi sportkavalkád lesz.

"Egyrészt a Dunán zajlik majd az evezős és sárkányhajós verseny, a rakparton pedig maguk a kilátogatók sportolhatnak, több sportág közül is választhatnak" - mondta.

Az idei regatta sztárvendége a két nagy múltú angliai egyetem, Oxford és Cambridge evezőscsapata lesz. Mellettük hat magyar egyetem profi evezőscsapata sorakozik majd fel a Dunán, az amatőr sárkányhajós futamokon pedig tizenöt hazai egység indul - hangzott el az interjúban.

A versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveznek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthetik egyetemük csapatát. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítenek. Mindkét verseny előfutamokból és döntőből áll majd.

A regatta idejére leállítják majd a dunai hajóforgalmat, a fesztivál központi helyszínét, a Műegyetem rakpartot pedig lezárják az autók elől.

A szombaton 11 órakor rajtoló rendezvény sokszínű parti programmal és esti koncertekkel is várja a látogatókat. A Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé lesz a főszerep, estére viszont hangulatos fesztivállá alakul a regatta, és a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.

A szervezők öt-hatszáz aktív résztvevőre és mintegy 25 ezer látogatóra számítanak. Céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egyetemeket, felhívják a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építsék Budapest imázsát és szemléltessék a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.