Nemierőszak-botrány

Gyárfás: Kiss jól tette, hogy lemondott

"Tény, hogy nem kezdtem el nyomozni az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező szakember múltjában."

2016.04.11 08:38MTI

A MÚSZ elnöke azután nyilatkozott, hogy hazaérkezett a férfi vízilabda olimpiai selejtezőről, Triesztből, ahol a nemzetközi- és az európai úszószövetség vezetőivel tárgyalt.

"Az egykor történtek részleteit nem ismertem, Kiss Lászlót kizárólag a kiemelkedő munkája alapján ítéltem meg - mondta sportvezető. - Elnökké választásomkor a mesteredző több világklasszis tanítványa közül Egerszegi Krisztina a negyedik olimpiai aranyérménél tartott, Kiss László általános tekintélynek örvendett, számos rangos kitüntetést kapott. Tény, hogy nem kezdtem el nyomozni az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező szakember múltjában."

"Elnézést kérek, ha akaratlanul is bárkit megbántottam emberi méltóságában, megsértettem erkölcsi értékrendjét. Nem állt szándékomban" - folytatta Gyárfás Tamás.

Leszögezte: a MÚSZ vezetőségének és az edzőbizottságának közös döntése volt, hogy kiáll a kapitány mellett, "ennek ellenére úgy látom, helyesen cselekedett, amikor lemondott."

Kiss László csütörtökön vált meg az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztétől, miután kiderült, 1961-ben csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítélték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.