Lettországi birkózás

Birkózó Eb - Sleisz Gabriella is kikapott

Ahogy Dénes Mercédesz (53 kg) esetében korábban, úgy a 60 kilogrammban szereplő Sleisz sorsolása után is egyértelműnek látszott, hogy kisebb csodára lenne szüksége ahhoz, hogy továbbjusson.

2016.03.09 11:40MTI

A szerdai versenynap harmadik magyarja, Sleisz Gabriella is kikapott első mérkőzésén a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokságon.

Ahogy Dénes Mercédesz (53 kg) esetében korábban, úgy a 60 kilogrammban szereplő Sleisz sorsolása után is egyértelműnek látszott, hogy kisebb csodára lenne szüksége ahhoz, hogy továbbjusson. Ellenfele ugyanis a finn Petra Olli volt, aki a tavalyi Las Vegas-i világbajnokságon az 58 kilogrammos kategóriában ezüstérmet nyert és olimpiai kvótát szerzett.

A meccs elején nem rontott Sleisznek a finn, sőt, a mérkőzésvezető őt biztatta aktívabb birkózásra. Egy perccel a kezdés után aztán egy gyors lábra támadást nem tudott védeni a magyar, így a finn mögé kerüléssel előnyt szerzett. A meccs ezt követően úgy alakult, ahogy a finn klasszis szerette volna. Időről időre jó lábra támadás és mögé kerülés követte egymást, az ötödik hasonló akció után, 5:15 percnél technikai tussal (0-10) véget ért a találkozó.

"Sajnos, ez ennyi volt. Van, hogy jobb birkózóval találkozik az ember" - kommentálta röviden a látottakat Gulyás István szövetségi kapitány.

A nem olimpiai súlycsoportnak számító 60 kilogrammban mindössze tizen indultak, így elképzelhető, hogy Sleisz Gabriella veresége ellenére az esti bronzmeccsen lesz érdekelt, amennyiben Olli bejut a döntőbe.

Korábban a szabadfogású Lukács Norbert a selejtezőben kapott ki, majd ki is esett, míg Dénes Mercédesz a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget a svéd Sofia Mattssontól, aki vigaszágra segítheti őt, ha a negyeddöntő után az elődöntőben is diadalmaskodik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.