Barátságos mérkőzés

A nemzeti ünnepen játszik a női vízilabda-válogatott

A nemzeti ünnepen, március 15-én a Hajós uszodában száll medencébe a magyar női vízilabda-válogatott, amely barátságos mérkőzést vív Kanada legjobbjaival.

2016.03.03 12:31MTI

A riói olimpiára való felkészülés részeként játszik a csapat, amelynek ez lesz az első hazai fellépése azóta, hogy januárban megnyerte az Európa-bajnokságot, ezzel egyszersmind kvótát szerezve a nyári ötkarikás játékokra.

"Ez a belgrádi aranyérmes csapat köszöntője lesz" - nyilatkozta a sportági szövetség honlapján Bíró Attila szövetségi kapitány, aki elmondta, hogy ennek megfelelően az észak-amerikai vendégek ellen azt a tizenhárom játékost küldi vízbe, aki a szerb fővárosban kontinensbajnoki címet kiharcolt együttest alkotta.

"Kivételes alkalom lesz ez, hiszen nagyon sokat nem játszunk már itthon hivatalos mérkőzést a riói olimpiáig. Ennek megfelelően igyekszünk majd kiszolgálni a nézőket" - tette hozzá a szakvezető.

Az ünnepnapi meccset március 15-én 18 órától rendezik, az M4 élőben közvetíti a találkozót. A szövetség közlése szerint a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.