Miniszteri biztos

A Csörsz utcában az atlétikai pálya nem fog belelógni a helyi parkba

A lakók igényeinek eleget téve valósul meg a TF fejlesztése.

2016.02.28 03:30MTI

A lakossági igényeket figyelembe véve valósul meg a Testnevelési Egyetem bruttó 36,8 milliárd forintos fejlesztése, melynek részeként összességében közel 40 ezer négyzetméter terület felújítását végzik majd el az Alkotás utcai és a Csörsz utcai területen.

A tervekről tartott keddi sajtótájékoztatón Gyetvai Árpád miniszteri biztos elmondta, hogy a lakók kéréseit teljesítve a Csörsz utcában az atlétikai pálya nem fog belelógni a helyi parkba, az épületek magassága nem haladja majd meg a 18 métert, így nem fogják leárnyékolni a környéket, s a szintén bírált, fedett atlétikai és labdarúgópálya nem lesz befedve.

A Csörsz utcába tervezett multifunkcionális csarnok 18 méter magas lesz, s - a költségeket növelve - a föld alatt fog terjeszkedni, hogy elláthassa valamennyi igényelt funkcióját. Gyetvai Árpád hangsúlyozta, hogy az 1500 néző befogadására képes csarnoknál is csak szakmai szempontokat vesznek figyelembe, s nem cél például, hogy koncerteket vagy más rendezvényt tartsanak az épületben.

Az Alkotás utcánál a Sportkórház jelenlegi területeinek bevonásával újul majd meg a kampusz, mely nyitott lesz, azaz a környék lakói is látogathatják, s használhatják a területet. Gyetvai Árpád hozzátette, hogy összességében 39 396 négyzetméter területet újítanak majd meg, s 33 ezer négyzetméter új épületet emelnek.

Az MTI-nek a miniszteri biztos elmondta, hogy a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást idén májusban írják majd ki, a munkálatok pedig szeptemberben indulnak, az átadás 2018 szeptemberére várható.

A terveknél figyelembe kellett venni a helyszín adottságait, a közlekedést és parkolást érintő kérdéseket. Az elképzelések szerint a Csörsz utcánál és az Alkotás utcánál is épül majd mélygarázs, valamint új felszíni parkolókat alakítanak ki.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta a TF-en semmilyen felújítási munka nem történt, míg a magyarországi felsőoktatási intézmények már túl vannak a fejlesztések első szakaszán, s a másodikat kezdhetik, többek között Pécsen is. Márpedig a nemzetközi színvonalú, elismert munkát végző intézményben szükség van a feltételek javítására - jelezte.

Az intézmény vezetője azt is hangsúlyozta, hogy a tervek kialakításában elsődleges volt a magas színvonalú szakmai munka, s a hallgatók ellátásának biztosítása, de a lakossággal is több egyeztetést folytatott. Megjegyezte, kezdeményezésére a miniszteri biztossal közösen előbb irodájában a lakók egy kisebb csoportjával tárgyalt, majd egy nagyobb, 150-200 fős lakossági fórumot is tartott, melynek során fontos tapasztalatokat gyűjtött.

Kiemelte, a tervek a lehető legpuritánabbak, s racionalizáltak, csak a szakmai igények kielégítésére szorítkoznak. Fontos szempont a képzési felületek, a talaj korszerű kialakítása, a megfelelő levegőztetés és világítás kiépítése. Az épületek elhelyezésénél a lakossági igényeket vették alapul, ezért 100 méternél egyetlen új épület sem fekszik majd közelebb lakóépülethez. A 36,8 milliárd forintos beruházás, mint mondta, hatalmas támogatást jelent, ugyanakkor az intézményen óriási a nyomás is, hiszen többrétű feladatnak kell megfelelnie.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere örömtelinek és fontosnak nevezte, hogy a terveket a lakosok észrevételeit és igényeit figyelembe véve alakítják ki. Mint mondta, három kérés fogalmazódott meg, a Csörsz utcai parkkal, az új épületek magasságával, illetve az atlétikai és labdarúgópálya befedésével kapcsolatban, s ezek mindegyike a lakosság kéréseinek megfelelően oldódott meg.

A városvezető azt is elárulta, hogy felmerült az egyetem új területre költöztetésének gondolata is, ő maga Csillebérc mellett lobbizott, ugyanakkor - mint mondta - végül a szakemberek alapos vizsgálat után hoztak megalapozott döntést, mely szerint a régi helyén marad az intézmény.

Pokorni Zoltán közölte, hogy a tervekről hamarosan szerződést fog aláírni az önkormányzat és az egyetem vezetése.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.