Előzetes

Öttusa vk: célkeresztben az olimpiai kvótaszerzés

A kairói versennyel a héten elkezdődik az öttusázók világkupasorozata, amely lehetőséget kínál az olimpiai kvótaszerzéshez szükséges pontgyűjtésre.

2016.02.24 03:30MTI

A magyar válogatottból Kasza Róbert és Kovács Sarolta már rendelkezik riói indulási joggal, a többiek viszont idén harcolhatják ki a részvételt. Ehhez az első három között kell végezniük a májusi, moszkvai világbajnokságon, vagy olyan helyen kell zárniuk a 2016. június 1-jei világranglistán, amely szintén kvótát ér. A listáról legalább hat-hat versenyző kerül majd be az ötkarikás mezőnybe.

A kvalifikáció névre szól, ugyanakkor nem jelent biztos riói részvételt. Egy-egy nemzetből ugyanis nemenként csak két fő indítható, így ha többen szereznek erre jogosultságot, az adott nemzeti szövetség, illetve olimpiai bizottság határoz majd arról, ki vehet részt a játékokon.

A szerdán kezdődő idei első vk-fordulóban Marosi Ádám, Tibolya Péter, Demeter Bence és Bereczki Richárd, illetve Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara és Zs. Tóth Anna vesz részt magyar részről. A március második hetében esedékes riói versenyre viszont már elutazik a két kvótás, Kasza és Kovács is, míg Bereczki oda nem megy, Zs. Tóth pedig csak akkor, ha Kairóban döntőbe jut.

"A lányok tegnap elutaztak Kairóba, a fiúk pedig ma utaznak" - mondta kedden Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy a tervek szerint a vasárnapi vegyes váltóban nem indulnak majd a magyarok, mivel a következő hétvégén már el is kell repülniük Brazíliába.

A szakvezető pozitívan értékelte a január végi-február eleji spanyolországi, San Cugat-i edzőtáborozást.

"Több külföldi csapat tartózkodott ott velünk együtt, így volt kivel vívni, és az időjárás is jobban alakult, melegebb időt fogtunk ki, mint az elmúlt években, így ideálisak voltak a feltételek a felkészüléshez" - mondta az MTI-nek.

Kairóban a női és a férfi selejtezőt szerdán és csütörtökön rendezik, míg a két döntő pénteken és szombaton lesz. Az egyiptomi és a brazíliai verseny után március-április fordulóján Rómában, április közepén pedig Kecskeméten lesz vk-forduló. A sorozat döntőjét május elején rendezik az egyesült államokbeli Sarasotában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.