Alpesi vk

Miklós Edit bravúrra készül Olaszországban

Miklós Edit a legjobb tíz között szeretne végezni lesiklásban a női alpesi sízők következő világkupa-állomásán, az olaszországi La Thuilében, de igazán elégedett akkor lenne, ha dobogóra állhatna.

2016.02.18 13:06MTI

"Hétfőn érkeztünk a helyszínre a csapatommal és igyekeztünk minél több információhoz jutni, tapasztalatokat szerezni a pályáról - idézte csütörtöki anyagában a honi sportági szövetség Miklós Editet. - Így, hogy elmaradt a múlt heti, Crans Montana-i futam, még jobban fokozódott bennem a bizonyítási vágy. Már nagyon várom a versenyt. Szeretnék egy nagyot lépni előre a célom felé, hogy az idei szezonban is a legjobb három között végezzek" - mondta a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik helyezett magyar síző, aki az előző szezonban magyar sporttörténelmet írva harmadik lett a St. Moritz-i vk-viadalon.

A csíkszeredai születésű alpesi sízőnek két lehetősége is van, hogy érmes legyen, mivel a múlt pénteken elhalasztott lesikló futamot most pótolják, tehát pénteken és szombaton is éremért szállhat harcba. A vasárnapi szuper-óriásműlesiklásban pedig az a célja, hogy ismét pontszerző legyen, azaz a legjobb harminc között végezzen.

A lesiklás szakági vk-pontversenyében 12. Miklós Edit pályafutása során először versenyez majd a La Thuile-i pályán.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.