Férfi kézilabda Eb

Éles József: olyan kapitány kell, aki Magyarországon él

A korábbi 179-szeres válogatott Éles József szerint a férfi kézilabda-válogatottnak olyan kapitányra van szüksége, aki Magyarországon él.

2016.02.01 20:31MTI

"Egy válogatottat olyan kapitánynak kell irányítania, aki Magyarországon él, ismeri a játékosokat, akár még a másodosztályúakat is, hiszen ott is vannak jó képességű kézilabdázók. Ez nem lehet a jövő csapata, hiszen Nagy Laci a csapat dízelmotorja, aki azért már nem fiatal" - nyilatkozta a 46 éves Éles az M4 Sport Sport7fő című műsorában.

A Veszprém korábbi játékosa a vasárnap véget ért lengyelországi Európa-bajnokság kapcsán megjegyezte, sok összetevője volt annak, hogy a magyar csapat csak a 12. helyen végzett, és ezzel lecsúszott az olimpiai kvalifikációs torna lehetőségéről.

"Mi úgy kommunikáltuk, hogy nyolcból nyolcat meg fogunk nyerni, ez volt a legnagyobb probléma. Felelőtlenség volt ezt nyilatkozni, de még nagyobb hibának látom a rutinos játékosok nélkülözését. A csapat hetven százaléka először volt világversenyen, most játszottak először több ezer ember előtt" - fejtette ki Éles.

Hozzátette: nem utaztak el az együttessel olyan játékosok, akik már három-négy világversenyen szerepeltek, és most is szükség lett volna rájuk. "Egy kézilabdázó tudja, hogy mikor bíznak benne, Császár már sejthette, hogy ő lesz a kimaradó, keresték a bűnbakot, hogy itthon lehessen hagyni. Mire értjük az új stílust? Az öltözködésünkre? Én semmi újat nem láttam ezeken a mérkőzéseken. Három hét nagyon kevés arra, hogy stílust változtassunk, sokkal korábban kellett volna elkezdeni" - jelentette ki a volt játékos.

Éles József kitért a magyar bajnokságra is, amely szerinte gyenge színvonalon fut, rengeteg külföldi játékossal.

"Nem szabadna ennyit engedni. Nem szabad összehasonlítani a hazai meccseket a topbajnokságok találkozóival. A kapitány nem volt Magyarországon, a segítői pedig rossz tanácsokat adhattak" - vélekedett.

A tízszeres magyar bajnok kézilabdázót Talant Dujshebaev szövetségi kapitány esetleges jövőjéről is kérdezték.

"Ha a Kielcét feladja, akkor alkalmas lehet a folytatásra, de ehhez ide kell költöznie. Ha látja a honi viszonyokat, akkor ezt meg lehet valósítani, akkor van esély erre. Ha továbbra is távmunkában dolgozik, akkor teljesen esélytelen a javulás" - jelentette ki Éles József.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.