Egy pozíciót rontott a magyar versenyző

Műkorcsolya Eb - Csak oroszok a dobogón, Tóth Ivett 11. lett

Három orosz állhatott dobogóra a pozsonyi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság női versenyében a pénteki kűrt követően, Tóth Ivett pedig egy pozíciót rontva végül a 11. helyen zárt.

2016.01.29 22:06MTI

A szerdai rövidprogramot követően nem változott a sorrend, azaz a junior világbajnok Jevgenyija Medvegyeva nyert a tavalyi Eb-n második Jelena Ragyionova és az egy éve harmadik Anna Pogorilaja előtt.

A 17 éves Tóth a bravúros rövidprogramja után a tizedik helyről várta a folytatást. Kűrje elején érzékelhetően idegesen korcsolyázott, a két háromfordulatos ugrásból álló kombinációjában a második csak dupla lett, majd rontott rögtön a következő ugrásnál is, az csak szimpla volt. Ezután már jobban teljesített, szép forgásokat, lépéskombinációkat és visszanyert önbizalmával jó ugrásokat mutatott be programja hátralévő részében.

A kűr végén ugyan elégedetlennek tűnt a hibák miatt, de így is csupán egy helyet esett vissza, azaz 11. lett, ezzel pedig pályafutása legjobb eredményét érte el kontinensviadalon, mivel tavalyi debütálásakor a 33. pozícióban zárt.

Szombaton a párosok szabadkorcsolyázását 10 órától, a jégtáncosokét 14.30-tól rendezik.

Eredmények: nők, Európa-bajnok:
Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 215,45 pont
2. Jelena Ragyionova (orosz) 209,99
3. Anna Pogorilaja (orosz) 187,05 ...
11. Tóth Ivett 150,65

Korábban:
páros, állás a rövidprogram után:
1. Tatyjana Voloszozsar, Makszim Trankov (orosz) 79,77 pont
2. Aliona Savchenko, Bruno Massot (német) 75,54
3. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (orosz) 70,17 ...
16. Anna Marie Pearce, Magyar Márk 36,00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.