Férfi kézilabda Eb

Mikler a következő feladatokra koncentrál

Nehéz helyzetben van a magyar férfi kézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon megcélzott olimpiai selejtezős szereplést illetően, azonban Mikler Roland szerint semmi értelme annak, hogy siralomházi hangulatban legyenek.

2016.01.25 10:38MTI

A kapus a szövetség honlapjának elmondta, hogy az elkövetkező két mérkőzésre, a spanyolok elleni keddi és a svédekkel szembeni szerdai összecsapásra kell koncentrálniuk. Külön köszönetet mondott azoknak, akik - az oroszoktól, a dánoktól és a németektől elszenvedett - vereségek ellenére mellettük állnak és drukkolnak.

"A videózásokon és az edzéseken a spanyolok ellen készülünk. Védekezésben és támadásban is előre kell lépnünk, én magam pedig semmit nem szeretnék jobban, mint biztos támaszt nyújtani a csapatnak a kapu előtt" - fogalmazott a kapus.

Az MKSZ az oldalán emlékeztet rá, hogy a magyar válogatott számára még mindig nem veszett el az olimpiai selejtezőn való részvétel kivívása. Ez ugyanakkor meglehetősen nehéznek ígérkezik.

A magyarok a spanyolokkal eddig 34-szer találkoztak, 12-szer győztek, ötször játszottak döntetlent, 17-szer pedig a spanyolok diadalmaskodtak. Világversenyen legutóbb a 2012-es szerbiai Eb-n szereztek pontot a magyarok, míg a 2008-as Eb-n született az eddigi utolsó magyar győzelem ellenük.

A svédekkel 38-szor mérkőztek a magyarok, 17-szer nyertek, háromszor volt döntetlen és 18-szor a skandinávok nyertek. Tétmérkőzésen a 2009-es horvátországi vb-n sikerült ellenük legutóbb diadalmaskodni.

A pillanatnyi állás szerint a magyar mellett még az orosz, a macedón, a fehérorosz, a norvég és a svéd válogatott küzd az olimpiai selejtezős tornára kiadó két helyért. Ebből a hatosból a veretlen norvégok kényelmes helyzetben vannak, eddig hat pontot szereztek, így vagy olimpiai selejtezőn vehetnek részt vagy pedig egyenes ágon kijutnak Rióba. Utóbbihoz az kell, hogy aranyérmesek legyenek, illetve a franciákkal vívják a döntőt.

Az oroszoknak három pontjuk van, ebből két pontot a magyarok ellen szereztek. A svédek jelenleg egy ponttal állnak. A többieknek nincs pontjuk, ám a fehéroroszok és a macedónok még játszanak egymással, így legalább egyikőjüknek biztosan lesz pontja.

Amennyiben a magyarokat ebből a hat válogatottból ketten előzik meg - a norvég már biztos -, abban az esetben akkor marad esély az olimpiai selejtezőre, ha valamelyikük megnyeri az Eb-t vagy a világbajnok franciákkal döntőzik.

A magyaroknak alap, hogy a wroclawi csoportban a svédeket meg kell előzniük, azaz le kell őket győzni. Az oroszokat már csak akkor lehet megelőzni, ha a spanyolok ellen sikerülne legalább a pontszerzés.

Amennyiben az érintett hat együttesből három csapat is Talant Dujshebaev szövetségi kapitány gárdája előtt zár, akkor minden remény elszáll, és az olimpiák történetében először fordul elő - leszámítva az 1984-es Los Angeles-i bojkottot -, hogy nem lesz ott a játékokon sem a férfi, sem a női magyar válogatott.

A wroclawi középdöntős csoport további programja és az állás:
kedd:
Spanyolország-Magyarország 18.15
Dánia-Svédország 20.30
szerda:
Svédország-Magyarország 16.00
Dánia-Németország 18.15
Spanyolország-Oroszország 20.30

Az állás:
1. Dánia 6 pont/3 mérkőzés (88-70),
2. Németország 6/4 (115-106),
3. Spanyolország 4/3,
4. Oroszország 3/4,
5. Svédország 1/3,
6. Magyarország 0/3

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.