Programajánló

Népes mezőny az öttusázók fedettpályás idénynyitóján

Csaknem 150 öttusázó vesz részt a csütörtöktől vasárnapig tartó Peridot nemzetközi fedettpályás idénynyitó viadalon.

2016.01.20 06:30MTI

"Ilyen B kategóriás verseny még nem volt" - jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, utalva a nagy létszámra, illetve arra, hogy a férfiaknál és a nőknél is kétcsoportos selejtező előzi meg a hétvégi döntőket.

A szakvezető emlékeztetett rá, hogy az év első öt hónapja az olimpiai kvalifikációról szól, és már a budapesti versenyen is lehet pontokat gyűjteni. A kvóták egy részét ranglista alapján osztják majd ki.

"Mindenkit megnyugtatok, hogy meglesz a két-két kvóta, sőt három, de akár négy is összejöhet" - tette hozzá.

Tavaly Kasza Róbert és Kovács Sarolta ért el olyan eredményt, amellyel már nevezhetővé vált a riói játékokra. A magyarok közül jelenleg Marosi Ádám és Földházi Zsófia áll a közvetlen élcsoportban a ranglistán, amely azonban az idei világkupaversenyekkel, vk-döntővel és a május végi, moszkvai világbajnoksággal folyamatosan változni fog.

Az olimpián egy országból nemenként legfeljebb két versenyzőt lehet indítani, így ha többnek jön össze a kvótája, az adott szövetségnek kell határoznia arról, hogy kit nevez.

Kármán Sándor versenyigazgató tájékoztatása alapján a hétfői helyzet szerint 77 férfi és 71 női öttusázó indul a budapesti versenyen, s a férfiaknál 21, a nőknél 17 országból érkeznek a magyarok mellé ellenfelek.

"A legjobb edzés a verseny. Megpróbálok mindent megtenni, hogy úgy szerepeljek, ahogy az elmúlt nyolc-tíz évben" - mondta Kasza Róbert, aki többnyire az élmezőnyben végzett a hagyományos budapesti fedettpályás viadalon, négyszer pedig a legjobbnak bizonyult.

Tibolya Péter elmondta, hogy 13-án született meg a kisfia, emiatt ez a verseny most nem a legfontosabb a számára.

"Inkább a világkupák kerülnek előtérbe, eszerint is zajlott a felkészülésem" - tette hozzá.

Simóka Bea korábbi világbajnok, a szövetség általános alelnöke hangsúlyozta, hogy a riói játékok miatt kiemelt év az idei, mert - mint mondta -, az olimpia minden sportágnak meghatározza a jövőjét.

A budapesti nyitányon csütörtökön a női, pénteken a férfi selejtezőt rendezik, majd szombaton és vasárnap következik a két döntő. A versenyek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a mellette lévő uszodában, a Nemzeti Lovardában és a Syma Csarnokban zajlanak majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.