Úszószövetségi vita

Gyárfás meggyőzően érvelt: Kiss László mégis kapitány marad!

Gyárfás Tamás hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

2016.01.10 13:10MTI
Forrás: Youtube (NSO)

Kiss László, a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte vasárnap Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség (MÚSZ) elnöke. Kiss László azt nyilatkozta, hogy a folytatásról szóló döntést már korábban meghozta.

A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön mondott le posztjáról. Gyárfás Tamás az MTI-nek már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: "az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként."

A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, "szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében".

Kiss László csütörtökön mondott le a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztségéről, miután számára megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka szerdai sajtótájékoztatóján. Az esemény végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban másodjára bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele.

A lemondás után Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar úszósportnak szüksége van mind Hosszú Katinkára, mind Kiss Lászlóra.

A kapitány mellett kiállt több korábbi tanítványa és a Magyar Edzők Társasága, nyílt levelet tett közzé kilencven úszóedző és megszólalt az ügyben a miniszterelnök is. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ügy szereplői kiváló sportemberek. Hozzátette: miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért - jelezte - felajánlotta "jószolgálati" képességeiket, "csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.