Vízilabda Eb

Benedek Tibor: az Eb jó lehetőség a bizonyításra

A magyar férfi vízilabda-válogatott már a nyitófordulóban várhatóan a csoportelsőségért száll harcba a görögök elleni hétfői mérkőzésen, a belgrádi Európa-bajnokságon.

2016.01.08 16:51MTI

A kontinensviadalon újra lehetősége nyílik arra, hogy részvételi jogot szerezzen a riói olimpiára. Belgrádban ugyan csak egyetlen kvóta talál majd gazdára, de a szerbek, a horvátok és a görögök már megváltották a repülőjegyüket Brazíliába.

Amennyiben viszont itt sem tud kvótához jutni a magyar válogatott, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben már nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg szereztek kvótát.

Benedek Tibor együttese nem a legjobb előjelekkel utazik Szerbiába, a hétfőn befejeződött Volvo Kupán ugyanis az olaszoktól és a spanyoloktól is kikapott, és csak a szlovákokat tudta legyőzni, így a harmadik helyen végzett. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, a felkészülési mérkőzéseken érződött a társaságon a fáradtság, míg a kontinensviadalon már több idő lesz a regenerálódásra, egyúttal pedig bízik benne, hogy a játékelemeket időben helyre rakják.

A 2013-ban világbajnokságot, egy évvel később pedig Európa-bajnoki ezüstöt nyert tréner az M4 Sporton beszélt a várakozásokról. Mint mondta, jó lehetőségnek tartja az Eb-t arra, hogy a játékosok bebizonyítsák: a kazanyi világbajnokság negyeddöntőjében az olaszoktól elszenvedett vereség csak egy rossz meccs volt. Hozzátette, a csapat azóta megújult, nagyon erős és készen áll arra, hogy kivívja az olimpiai kvalifikációt.

Benedek Tibor elmondta, a válogatott játéka várhatóan nagyon megváltozik. Megjegyezte, Kazanyban hiányoztak a lefordulások, s bár a mostani csapatban két lassabb, de erős center van, a szélsők gyorsak, így bízni lehet abban, hogy a védekezést úgy alakítsa az együttes, hogy le tudjon fordulni. Szerinte a legfontosabb az, hogy visszaszorítsák a kiállítások számát, éppen ezért a felkészülésben nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre, az emberelőnyök kihasználását az utolsó napokban fogják gyakorolni.

A kazanyi vb-n nagy meglepetésre bronzérmes görögök elleni nyitómérkőzéssel kapcsolatban elmondta, komoly felkészülés előzi majd meg a találkozót, amely nagyon nehéznek ígérkezik. A rivális csapatot rendkívül tapasztalt, régóta együtt játszó vízilabdázók alkotják, akik pillanatok alatt képesek reagálni a taktikai változtatásokra.

A D csoportban még az orosz és török csapat szerepel. Az Eb összes együttese továbbjut majd a nyolcaddöntőbe, ahol keresztbejátszás következik. Az ottani ellenfél a C csoportból kerül ki.

Az Eb csoportbeosztása:
A csoport: Montenegró, Spanyolország, Hollandia, Szlovákia
B csoport: Franciaország, Horvátország, Málta, Szerbia
C csoport: Németország, Grúzia, Olaszország, Románia
D csoport: Magyarország, Oroszország, Görögország, Törökország

A magyar férfi válogatott csoportmérkőzései:

január 11., hétfő:
Magyarország-Görögország 20.15

január 13., szerda:
Magyarország-Oroszország 20.15

január 15., péntek
Magyarország-Törökország 9.30

A magyar válogatott Eb-kerete:

kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)

mezőnyjátékosok:
Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.