Hosszú Katinka összetépte szerződését

Az úszószövetség alelnöke szerint meg nem értésről van szó a Hosszú-ügyben

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint a nagy része már megvalósult annak, amit Hosszú Katinka kért, és a sportág vezetői is tettek gesztusokat felé.

2016.01.08 07:08MTI

Az alelnök az M4 Sport stúdiójában elmondta, hogy sajnálja az ügy alakulását, és megérti, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinkának, valamint amerikai férjének, egyben edzőjének, Shane Tusupnak oka volt nyilvánosságra hozni a konfliktust. "Azt gondolom, meg nem értésről van szó, amit beszélgetéssel lehet tisztázni" - vélekedett Sós.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a sportolók és a vezetők céljainak és érdekeinek meg kell egyeznie. "Tudomásul kell venni, hogy az olimpia más, mint a többi világverseny. Katinkának az olimpiai arany még hiányzik az éremgyűjteményből, ez külön feszültséggel jár. Ilyenkor minden apró részletet meg akarnak tervezni, ez dicséretes szakmai oldalról, de a MÚSZ-nak is van egyfajta mozgástere" - magyarázta.

Sós úgy vélekedett, hogy a versenyző nem azért állt már többször is a nyilvánosság elé, mert valakinek kellemetlenséget akar okozni. "Az ő oldaláról megvan a logikája annak, amit mond és csinál. Fél éve vagyok ebben a történetben, de a meg nem értés gyökerei szerintem régebbre nyúlnak vissza. Katinka sem a többiekkel akar szemben állni, nem személyi változást akart, csak a rendszer nem pont úgy működik, ahogy az megfelelne az ő újfajta felfogásuknak" - folytatta Sós Csaba.

A sportvezető szerint ha a felek egyszer leülnek tárgyalni, azonnal megoldódhat a probléma.

Hosszú először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után augusztusban felkészülése körülményeinek javításában kért segítséget a szervezettől, hogy fenntartsa versenyelőnyét, de ebből semmi nem valósult meg.

Elárulta, akkor "telt be a pohár" nála, amikor a kérések teljesítését a MÚSZ attól tette függővé, hogy az arcát és nevét adja-e a 2017-es vizes vb reklámozásához, miközben eddig azt hangoztatták, hogy "azok kaphatják meg ezt az extra támogatást, akik eredményt hoznak egy világversenyről".

A versenyző szerdán ismét a nyilvánosság elé állt, és kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Azt mondta, a pénzt elvileg a felkészülésére adná a MÚSZ, de a szerződésben egyetlen kikötés van, hogy vegyen részt a 2017-es budapesti világbajnokság promóciójában. Ezután látványosan széttépte a papírt.

Az ügy folyományaként a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László csütörtökön lemondott posztjáról, azonban Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök az MTI-nek azt mondta, nem nyugszik bele a szakember döntésébe, az M4 Sportnak adott telefonos interjújában pedig kijelentette, nem fogadja el Kiss László lemondását. Hozzátette: abban egyezett meg a szakemberrel, hogy hétfőn ismét beszélnek a lemondásáról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.