Papírsúlyú bajnok volt

Gedó György az ökölvívó szövetség új szakfelügyelője

Gedó György, az 1972-es müncheni olimpia papírsúlyú bajnoka lett a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) új szakfelügyelője.

2016.01.06 20:38MTI

"A jelenlegi helyzetben különösen nehéz feladatra kért fel a MÖSZ vezetése. Nem hátrálok ki a teendők elől, sőt, kifejezetten szépnek ítélem meg ezt az új munkámat" - idézi a MÖSZ közleménye a 66 esztendős Gedót. - "Lassan hatvan éve élek a sportágban, ennek ellenére, mint az legutóbb a Vasasban is bebizonyosodott, képes vagyok megtalálni a kontaktot a fiatalokkal is, edzőkkel és versenyzőkkel egyaránt."

A kétszeres Európa-bajnok és nyolcszoros magyar bajnok hozzátette, a honi ökölvívásból nem vesztek ki a tehetségek, de mint mondta, "kínkeserves munka felfedezni, majd megtartani őket a sportágnak".

"Ez az edzők felelőssége és kötelessége. Ebben nagyon sok segítséget szeretnék adni, és szerencsére úgy érzem, hogy igénylik is a véleményemet és munkámat. Van mit tennünk, mert az utóbbi évtizedben sajnos leeresztettünk" - folytatta Gedó. - "Márpedig a sportág jövőbeni megítélése szempontjából alapvető fontosságú, hogy ne törjön meg a több mint kilenc évtizede élő hagyomány, miszerint nincs olimpia magyar öklöző nélkül."

Kifejtette, tele van hosszú távú tervekkel is, mint amilyen például az Adler emlékverseny méltó megrendezése, emellett fontos kötelességnek tartja a nemzetközi Papp László emlékverseny életre hívását is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.