Hertha

Münchenben sem akarnak szégyent vallani Dárdaiék

A veretlenül listavezető, címvédő Bayern München vendége lesz a Dárdai Pál irányításával eddig remekül szereplő Hertha BSC a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 14. fordulójában.

2015.11.26 11:36MTI

A meccs esélyese egyértelműen a bajor csapat, amely a mostani idényben eddig minden hazai mérkőzését megnyerte, ráadásul úgy, hogy 28 rúgott gól mellett mindössze hármat kapott. A berliniek az előző szezonban még a kiesés ellen küzdöttek, most viszont minden várakozást felülmúlóan a negyedik helyen állnak a tabellán, igaz, leginkább hazai pályán jeleskednek, idegenben elég hullámzó a teljesítményük. Dárdai Pál vezetőedző a hét folyamán azt mondta: a korábbiakhoz képest több kockázatot vállalva játszhatnak majd szombaton a Bayern ellen, s abban bíznak, hogy nem vallanak szégyent. Egy berlini lap ugyanakkor úgy véli, hogy a Hertha a kézilabdából kölcsönvett zárt védekezést fog alkalmazni.

A második helyezett Borussia Dortmund az osztályozós helyen álló VfB Stuttgartot fogadja vasárnap, míg a harmadik VfL Wolfsburg, amely szerdán 2-0-ra nyert a CSZKA Moszkva otthonában, s ezzel vezeti a csoportját a Bajnokok Ligájában, az ugyancsak alsóházi, utolsó előtti Augsburg vendége lesz.

A magyar játékost is foglalkoztató csapatok közül a sereghajtó, hat meccs óta nyeretlen Hoffenheim (Szalai Ádám) az utóbbi nyolc mérkőzésén veretlen Borussia Mönchengladbach ellen lép pályára, a Hamburger SV (Stieber Zoltán) pedig Brémába látogat.Hannoverben fokozott biztonsági intézkedéseket foganatosítanak az Ingolstadt vendégjátéka kapcsán, mivel ez lesz az első találkozó a stadionban azóta, hogy múlt kedden terrorfenyegetettség miatt az utolsó pillanatban le kellett mondani a német-holland barátságos összecsapást.

Bundesliga, 14. forduló:
péntek:
Darmstadt 98-1. FC Köln 20.30

szombat:
Bayern München-Hertha BSC 15.30
Werder Bremen-Hamburger SV 15.30
Hannover 96-FC Ingolstadt 04 15.30
1899 Hoffenheim-Borussia Mönchengladbach 15.30
FSV Mainz 05-Eintracht Frankfurt 15.30

vasárnap:
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 15.30
Bayer Leverkusen-FC Schalke 04 17.30
FC Augsburg-VfL Wolfsburg 17.30

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.