Visszalépni kényszerült

Súlyemelő-vb - Baranyainak kiújult a combsérülése

Visszalépni kényszerült a versenytől Baranyai János a súlyemelők houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, mivel bemelegítés közben kiújult a combsérülése.

2015.11.24 20:08MTI

A keddi versenynapon a 31 éves emelő - akit nevezési eredménye alapján a 85 kilogrammos kategória C csoportjába soroltak be - már a fellépésre készült, amikor bekövetkezett a baj.

"Jani kezdősúlya szakításban 140 kiló lett volna, s a bemelegítésnél 130-ig jutottunk el, amikor éles szúrást érzett a combjában. Sajnos kiújult a sérülése" - mondta el az MTI-nek Ördögh István szövetségi kapitány.

"Mégsem sikerült teljes mértékben kigyógyulnom korábbi sérülésemből, pedig bíztam benne, hogy a vb kezdetére rendben leszek. Hát nem így történt..." - összegzett Baranyai János.

A rutinos emelő kifejezetten balszerencsésnek számít, hiszen például a pekingi olimpián súlyos könyöksérülést szenvedett, ami pedig az idei szezont illeti, augusztusban egy ínszalag húzódott meg a térdében, majd alig hat héttel az amerikai vb előtt egy izomrost szakadt el a combjában, de a kezelések hatására úgy tűnt, hogy felépül a houstoni fellépéséig.

"A legfőbb cél most a tökéletes gyógyulás, mert ott akarok lenni az áprilisi, norvégiai Európa-bajnokságon" - mondta Baranyai.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.