Gyász

Eltemették Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívót

A Farkasréti temetőben pénteken örök nyugalomra helyezték a november 3-án súlyos betegségben, 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívót.

2015.11.20 19:35MTI

A szertartáson - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint - több százan vettek részt. A MOB nevében Magyar Zoltán alelnök, kétszeres olimpiai bajnok tornász búcsúzott Fenyvesi Csabától, míg a Magyar Vívó Szövetség képviseletében Csampa Zsolt elnök, egykori klubja, a BVSC nevében Szatmáry Kristóf, a Tuskói Vadásztársaság részéről pedig Gábor László vett tőle végső búcsút. Az egyházi szertartást Bencze Imre esperes vezette.

Az eseményen részt vettek családtagok és barátok mellett olimpikonok, egykori sporttársak, tanítványok, tisztelők. Fenyvesi Csabát utolsó útjára elkísérte többek közt Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja és egy másik volt csapattársa, Kulcsár Győző is.

Magyar Zoltán beszédében emlékeztetett rá, hogy Fenyvesi Csaba éveken keresztül volt a vívósport meghatározó alakja, aki számtalan világversenyen szerzett Magyarországnak hírnevet, a magyar vívósportnak dicsőséget: háromszor nyert olimpiai bajnokságot, világbajnokságokon pedig összesen nyolc érmet érdemelt ki.

"Egy nagy sportolótól, határozott, céltudatos, nagybetűs embertől búcsúzunk, aki minden területen sikeres tudott lenni" - mondta.

Fenyvesi Csaba 1986-tól 1993-ig a BVSC vívószakosztályának elnöke, illetve 1989-től 1993-ig a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja volt. 2001-ben a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsere lett. 2011-től a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagjaként tevékenykedett.

1968-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi oklevelet szerzett, majd sebész szakorvosi vizsgát tett. Pályáját a MÁV Kórház kórboncnokaként és alorvosaként kezdte, majd 1974-től rákkutató sebész szakorvosként és klinikai adjunktusként dolgozott. Sportpályafutása befejezése után az amerikai Egyesült Virginia Rákkutató Intézet vendégkutatója volt. Jelentős eredményeket ért el a daganatsebészetben. 1994-től egy amerikai alapítvány rákkutató intézetének orvos-igazgatója lett.

1972-ben az év magyar vívójának választották, 1995-ben MOB olimpiai aranygyűrűt kapott, 2011-ben Papp László Budapest-Sportdíjban részesült, tavaly pedig MOB Érdemérmet vehetett át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.