Ping-pong

Generációk Csatája - Telt házat és asztalitenisz-sztárgálát ígérnek

A szervezők reményei szerint telt ház várja a Generációk Csatája elnevezésű asztalitenisz-gála résztvevőit, köztük a sztárvendégeket, a svéd Jan-Ove Waldnert, a belga Jean-Michel Saive-et, valamint Klampár Tibort és Tóth Krisztinát.

2015.11.20 02:30MTI

A gála csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elnevezéshez hűen minden generáció képviselői megmutatják majd magukat, a legfiatalabb fellépő 13 éves, a legidősebb pedig - a kétszeres világbajnok Klampár személyében - 63 esztendős lesz.

Fazekas Péter, az ötletgazda és főszervező - aki csütörtökön délután címvédőként érdekelt lesz a Top 12-bajnokság elődöntőjében - elárulta: az "asztalitenisz Mozartja", az olimpiai és hatszoros világbajnok Waldner, valamint a hét olimpián szerepelt, Európa-bajnok és Európa Top 12-győztes Saive is első szóra igent mondott a meghívásra. Fazekas egyébként maga is asztalhoz áll majd a gálán, Pattantyús Ádámmal vív mérkőzést.

Pósfai Gábor, a főszponzor Decathlon ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, a tavalyi siker után nem volt kérdés, hogy folytatják.

"Tavaly, a Körcsarnokban 1700-an voltak, s a jelek szerint a 2500 fő befogadására alkalmas Jégpalotában is telt ház lesz, eddig elővételben 600 jegy kelt el. Waldner, Saive, Klampár és Tóth Krisztina személye garancia a magas színvonalra. A szórakoztatás mellett a fő cél az, hogy megmutassuk a magyar asztalitenisz értékeit. Ezzel a gálával legalább egy napra ráirányítjuk a figyelmet a sportágra. Reméljük, hogy az asztalitenisz valódi ünnepe lesz" - mondta Pósfai Gábor, aki szerint az aranyvasárnapi időpont tökéletes, várják a családokat, gyerekeket.

A Generációk Csatáján a közönség olyan történelmi mérkőzések szemtanúja lehet, mint Waldner és Klampár 1989-es, dortmundi vb-negyeddöntőjének "visszavágója" vagy a kettejük által most először alkotott duó párharca az ifjúsági Európa-bajnok Szudi Ádám, Ecseki Nándor páros ellen.

"Akkor én 36 éves voltam, Waldner 24" - emlékezett a 89-es összecsapásra Klampár Tibor. "Az egész csarnok nekem szurkolt, s azt hittem, simán nyerek, de végül ő jutott tovább. Később azt mondta, számára azon a tornán ez volt a döntő. A fiam azóta körülbelül 400-szor nézte meg a meccset felvételről, mindig mondom is neki: ne nézd, úgyse én nyerek!"

A legendás játékos hozzátette: edzésben van, s reméli, hogy jól megy majd a játék és méltó ellenfele lesz Waldnernek.

FB-esemény

"A fejem és a kezem jó, a lábam már nem annyira. Remélem, a kezemre üti majd a labdát" - mondta mosolyogva.

A gála - Hajdú B. István műsorvezetésével - mintegy háromórás lesz, jegyeket a generaciokcsataja.hu oldalon keresztül vagy a jegy.hu irodáiban lehet vásárolni. A legdrágább belépők már elfogytak - köztük az a 12, egyenként 50 ezer forintba kerülő is, amely a Waldnerrel való játékot is garantálja -, jelenleg a 2500 és 4000 forintos jegyek elérhetők. A legtöbb belépőt vásárló három egyesület sportszervásárlási utalványt kap.

A kapukat a tervek szerint 14 órakor nyitják majd ki, a 16 órakor kezdődő gálaprogram előtt az érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni és dedikáltatni a fellépőkkel, ekkor mutatják majd be a Klampár, a fenegyerek című könyvet is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.