Görög-magyar

Toroszidisz: nem a tehetség hiányzik, hanem az önbizalom

A csapatkapitány Vaszilisz Toroszidisz úgy véli, nem a tehetség, hanem az önbizalom hiányzik a görög labdarúgó-válogatottból, amely vasárnap utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén Magyarországot fogadja Pireuszban.

2015.10.10 18:10MTI

"Hiába van jó keretünk, ezt nem tudtuk megmutatni a pályán. Katasztrofális év volt a világbajnokság után" - mondta a szombati sajtótájékoztatón az AS Roma 30 éves védője, aki a csapategységet firtató kérdésre úgy válaszolt, nem lehet mindenki mindenkinek a barátja, de szerinte nem rosszabb a helyzet, mint korábban, amikor sikereket ért el a nemzeti együttes. Azt ugyanakkor hozzátette, mindenkinek és elsősorban a játékosoknak be kell látniuk, hogy a válogatott mindenek felett áll.

Kosztasz Canasz szövetségi kapitány arról beszélt, hogy vasárnap nyerni akarnak, mint minden meccsen, de ahogy fogalmazott, 24 óra alatt nem lehet mindent egy csapásra megváltoztatni. Utána viszont hosszú idő áll majd rendelkezésre, hogy a válogatott felkészüljön a jövő ősszel rajtoló világbajnoki selejtezőkre - tette hozzá.

A szakvezető elárulta, több helyen változtat a gárda összetételén a csütörtökihez képest, amikor együttese 3-1-re kikapott az éllovas és immár Eb-résztvevő Észak-Írország vendégeként. Ezt részben azzal indokolta, hogy hazai pályán más taktikával küldi pályára tanítványait, de megjegyezte, lesz olyan is, aki gyengébb teljesítménye miatt marad ki a kezdőcsapatból, neveket azonban nem említetett. Kiemelte, hogy elsősorban a saját játékukra akarnak koncentrálni, de kielemezték az ellenfél erősségeit és gyengeségeit is.

"Nem könnyű így játszani, de ez a múlt, ezen nem tudunk változtatni. Azonban ha félünk, ismét kikapunk" - válaszolt az MTI azon kérdésére Canasz, hogy jelent-e nyomást a nyeretlenül sereghajtó görög válogatott számára az, hogy ebben a sorozatban mind a négy hazai találkozóját elvesztette, ráadásul szerzett gól nélkül. Toroszidisz pedig úgy reagált, hogy vissza kell nyerniük az önbizalmukat, amihez ez a meccs lehet az első fontos lépés.

A mérkőzés helyszínén, az Olimpiakosz 2004-ben átadott Karaiszkakisz Stadionjában tartott sajtótájékoztatót egy kisebb incidens is megzavarta, ugyanis Toroszidisz több percen át hangos szóváltásba keveredett egy görög újságíróval azzal kapcsolatban, hogy csapattársa, José Holebasz a belfasti kilencven perc után földhöz vágta-e a mezét vagy sem.

A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő vasárnapi mérkőzésnek a görögök számára nincs tétje, mert mindenképpen a sereghajtó pozícióban zárják a csoportot, ugyanakkor ha a magyarok több pontot szereznek Pireuszban, mint a románok a Feröer-szigeteken, akkor megszerzik a második, biztos részvételt jelentő helyet, s így 1972 után jövőre ismét szerepelhetnek a kontinensviadalon.

A találkozót a horvát Ivan Bebek vezeti majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.