Magyar-feröeri

Olsen: győzelemre játszik a feröeri válogatott

Lars Olsen szövetségi kapitány elmondása szerint Feröer-szigetek labdarúgó-válogatottja győzelemre törekszik a magyarok elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn.

2015.10.07 19:45MTI

A mérkőzés helyszínén, a budapesti Groupama Arénában rendezett szerda esti sajtótájékoztatón Olsen emlékeztetett: a tavaly októberi, hazai mérkőzésen reális esélyük volt, hogy jobb eredményt érjenek el, de akkor Magyarország 1-0-ra győzött Szalai Ádám góljával.

"Tudjuk, hogy a magyaroknak három pontra van szükségük ellenünk, hogy biztosítsák a pótselejtezős részvételüket, tehát számukra komoly tétje lesz a csütörtöki találkozónak. Jobban kell játszanunk, mint legutóbb, a Finnország elleni, vesztes meccsünkön, és képesek is vagyunk rá. Mindent megteszünk, és bízom benne, hogy sikerülni fog" - vélekedett Olsen.

A feröeriek korábban kihirdetett keretéből három játékos hiányzik, de az edzőjük szerint felkészültnek kell lenniük erre az eshetőségre, tehát ez nem okozhat gondot, ahogy a magyarok is áthidalták ezt a problémát legutóbb, Észak-Írország ellen.

"Természetesen a győzelem a célunk, mint mindig. Számunkra mindegy, melyik csapat ellen játszunk. Nyerni szeretnénk, illetve kilencven percen keresztül tisztességes játékot produkálni" - hangsúlyozta az 54 éves Lars Olsen, aki játékosként a dán Bröndby színeiben szerepelt egy zárt kapus UEFA Kupa-mérkőzésen a Ferencváros ellen 1990-ben, a régi Üllői úti stadionban, majd 1992-ben csapatkapitánya volt az Európa-bajnokságon aranyérmet nyerő dán válogatottnak.

Az edző elmondása szerint csapatának fele profi labdarúgó, aki a Feröer-szigeteken kívül futballozik, a másik fele odahaza él, és a labdarúgáson kívül mással is foglalkozik, tehát civil munkája is van.

Hangsúlyozta: hisznek benne, hogy követhetik az Európa-bajnokságra már biztosan kijutó izlandiak példáját.

"Ők már megtették a hosszú útnak azt a részét, ami által az élcsapatokhoz tartoznak. Számunkra ez még messze van, de bízunk benne, hogy sikerülhet, ezt bizonyította a magyarok elleni, hazai mérkőzésünk, illetve a görögök elleni két győzelmünk is. Az utánpótlás következő generációjára még várni kell, mert nem valami nagy a merítési lehetőség, hiszen a szigeteken mindössze 48 ezren élnek" - magyarázta Lars Olsen.

A csütörtökön 20.45-kor kezdődő mérkőzésre az MLSZ legfrissebb tájékoztatása szerint körülbelül 4500 belépő maradt. Jegyvásárlásra a kezdésig van lehetőségük a szurkolóknak.

Amennyiben az F csoport harmadik helyén álló magyarok csütörtökön legyőzik az ötödik feröeri csapatot, akkor Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban legrosszabb esetben is a harmadik helyen végeznek, így legalább pótselejtezőt játszhatnak az Eb-részvételért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.