Eb-selejtező

Ha győznek a magyarok, a pótselejtezős hely már biztos

A magyarokat három ponttal megelőzve második románok akkor válnak Eb-résztvevővé, ha több pontot szereznek a vendég finnek ellen, mint a Storck-csapat a feröeriek ellen.

2015.10.07 08:14MTI

Amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön legyőzi a Feröer-szigetek csapatát, akkor Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában legrosszabb esetben is a harmadik helyen végez, így legalább pótselejtezőt játszhat az Eb-részvételért.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese jelenleg három ponttal előzi meg a negyedik finn csapatot, azaz a feröeriek felülmúlásával minimum megmarad ez a különbség az utolsó, vasárnapi forduló előtt. Márpedig az egymás elleni eredmények figyelembevételével - a magyarok mindkétszer nyertek a finnek ellen - ez behozhatatlan lenne.

A biztos részvételt jelentő első két hely sorsa is eldőlhet az utolsó előtti fordulóban. Ehhez a listavezető északíreknek nyerniük kell hazai pályán a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, ugyanakkor jelenleg nyeretlenül sereghajtó görögök ellen, de akkor is kijutnak a franciaországi kontinensviadalra, ha a mögöttük négypontos hátránnyal harmadik magyarok nem győznek a Feröer-szigetek ellen. A magyarokat három ponttal megelőzve második románok akkor válnak Eb-résztvevővé, ha több pontot szereznek a vendég finnek ellen, mint a Storck-csapat a feröeriek ellen.

A magyar-román összevetésben a pontazonosság a magyaroknak kedvezne az egymás elleni eredményeknek köszönhetően, mivel Bukarestben 1-1, Budapesten pedig 0-0 született. Ez azt jelenti, hogy akár a második helyre is előreléphetnek Dzsudzsákék, amennyiben a Groupama Arénában begyűjtik a három pontot, s a románok kikapnak a finnektől.

Eb-selejtező, F csoport, a 9. forduló csütörtöki programja:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek, Groupama Aréna 20.45
Észak-Írország - Görögország, Belfast 20.45
Románia-Finnország, Bukarest 20.45

A csoport állása:
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12- 6 17 pont
2. Románia 8 4 4 - 7- 1 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6- 4 13
4. Finnország 8 3 1 4 7- 8 10
5. Feröer-szigetek 8 2 - 6 5-12 6
6. Görögország 8 - 3 5 2- 8 3

További program:

10. forduló, október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG, Pireusz 18.00
Feröer-szigetek - Románia, Torshavn 18.00
Finnország - Észak-Írország, Helsinki 18.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.