Genetika

Női röplabda Eb - Jókay Zoltán: tíz centi és tíz kiló mínuszban vagyunk

Jókay Zoltán másodedző szerint a magyar női röplabda-válogatott teljesítette a kitűzött célt azzal, hogy bejutott a legjobb tizenkettő közé a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

2015.09.29 21:59MTI
Facebook Magyar Röplabda Szövetség

"Amiért jöttünk és végigdolgoztunk négy hónapot, hogy bejussunk a következő körbe, az teljesült" - szögezte le a keddi edzést követően a szakember, aki szerint a csapat szerdán teljesen felszabadultan léphet pályára a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes németek elleni összecsapáson, amelynek tétje a legjobb nyolc közé jutás. Hozzátette, a német egy rendkívül magas együttes, amely már-már férfi röplabdát játszik, de megjegyezte, "ebbe az irányba megy a világ".

"A tegnap esti török-belga mérkőzésen lehetett látni, hogy mekkora erő és milyen dinamika van ezekben a csapatokban. Nekünk ebbe kellene beletanulnunk és ezt kellene gyakorolnunk, mert ez a jövő. Ugyanakkor nem lehet elvárni a magyar válogatottól, hogy ezt a stílust pikk-pakk a magáévá tegye, a kluboknak is el kellene indulniuk ebben az irányba, és akkor mi is könnyebb helyzetben lennénk a nyári időszakokban" - mondta a Vasas vezetőedzője, ugyanakkor hangsúlyozta, ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni. "Mi vagyunk a legkisebbek az Európa-bajnokságon, tíz centi és tíz kiló mínuszban vagyunk. Kulcskérdés a kiválasztás, meg kellene próbálnunk a hasonló genetikával rendelkező játékosokat összegyűjteni. Nem véletlen, hogy a mostani riválisaink ilyen erővel és dinamikával játszanak."

Jókay Zoltán hozzátette, nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis a jelenlegi ellenfeleknél körülbelül tízszer akkora bázisból merítenek.

"Nagyon fontos lenne, hogy ezeket a mostani sikerek által gerjesztett hullámokat meg tudja lovagolni a sportág. Az eddigiekhez képest valamelyest javult a helyzet, hiszen mostanában gyakran szerepelünk a médiában. Össze kéne gyűjteni a tehetségeket, akiknek évről évre együtt kellene dolgozniuk a megfelelő metodikán keresztül." - mondta.

Jókay Zoltán korábban utánpótlás szinten Európa-bajnokságon és világbajnokságon is dolgozott már a magyar csapattal, ennek ellenére számára is komoly kihívást jelent egy felnőtt kontinensviadal.

"Ilyen szinten átélni ezt hihetetlenül klassz dolog, rengeteget lehet tanulni, sok minden van, amiből ötletet lehet meríteni" - nyilatkozott a tréner.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.