A Gemenc térségében

Biciklis teljesítménytúra szombaton Baján

Szombaton a Gemenc térségben rendezik meg az I. Bajai Bringa Fesztivált, amelynek keretében három távon vezetett kerékpáros túrára kerül sor, a szervezők reményei szerint közel 150 résztvevővel.

2015.09.03 00:30MTI

A hosszabb, 88 kilométeres túra, a Nagy Gemenc Kör teljesítése során a Duna-parton Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejét, a Gemenci-erdőt lehet körbejárni. Itt - amint arra a rendezők szerdai közleménye emlékeztet - a Natura 2000-es védelmi besorolásnak köszönhetően a vadvilág még mindig úgy népesíti be a vidéket, mint ezelőtt száz éve. Ennek a túrának az egyik legizgalmasabb pontja a dunai révátkelés Dunafalváról Dunaszekcsőre, ahol magas löszfalak kínálják az egyetlen kaptatót az út során.

A 60 kilométeres Kis Gemenc Kör nagyrészt közös szakaszon halad a hosszabb túrával. Ezt azoknak ajánlják a szervezők, akik még csak szokják a hosszabb ideig tartó kerekezést.

A 22 kilométeres legrövidebb távon főleg a családosoknak érdemes elindulni, mert a bringázás fél távjánál gemenci kisvasutazás szerepel a programban. A vonat indulása előtt Pörbölyön a Gemenci Ökoparkban lehetőség van megismerkedni a Gemenc Zrt. erdészei közreműködésével a helyi élővilággal, a vasutazás végén pedig frissítőállomás várja a túrázókat.

A Bajai Bringa Fesztivál rendezvényközpontja a Petőfi-sziget. A mediterrán hangulatú Sugovica-part felújított stranddal, kötélpályával, kávézókkal és éttermekkel várja a vendégeket.

A rendezvényközpontban be lehet nevezni Goldsprint versenybe (2 egymás mellé - kerékpáros állványra - állított kerékpáron a gyorsabban sprintelő győz), a gyermekek ügyességi pályát teljesíthetnek, az óvodások pedig egy 400 méteres verseny keretében próbálhatják ki, milyen gyorsak, ügyesek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.