Cselgáncs-vb

Karakas a vigaszágon

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság szerdai napján.

2015.08.26 12:22MTI

A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar az olimpiai bajnok olasz Giulia Quintavalle, a kolumbiai Yadinis Amarís és az osztrák Sabrina Filzmoser után az olimpiai második, vb-bronzérmes és Európa-bajnok Corina Caprioriuval szállt szembe. Kettejük különpárharcában előzőleg a román versenyző vezetett 4-3-ra. Nem túl jó előjelnek számított emellett az sem, hogy az olimpiai kvalifikációs világranglistán Caprioriu az első, Karakas pedig a 10. helyen áll, továbbá hogy míg riválisa a vb során összesen három és fél percet töltött a tatamin, addig a Honvéd dzsúdósa - két hosszabbításos meccsével - már 16 percnél tartott.

A negyeddöntő első három perce nem hozott értékelhető akciót, majd a 25 éves magyar egy dobást megkontrázva jukót érően vitte földre riválisát. Úgy tűnt, hogy ezzel kihúzza a végéig, ám a rutinos román nyolc másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt a vállára dobta Karakast, így vazaarival ő nyert.

Karakas a bronzéremig tartó vigaszágon elsőként az olimpiai bronzérmes Marti Malloyjal találkozik. A világranglistán ötödik amerikai cselgáncsozó 3-0-ra vezet kettejük különpárharcában, legutóbb júniusban a budapesti Grand Prix bronzmeccsén verte meg őt.

A délutáni program - Karakassal és Ungvári Miklóssal a vigaszágon - magyar idő szerint 13 órakor kezdődik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.