Szeptember 7-én kezdődik

Birkózó vb - Négy-öt olimpiai kvóta a cél Las Vegasban

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) 4-5 olimpiai kvóta megszerzését várja a válogatottól a szeptember 7-én kezdődő Las Vegas-i világbajnokságon.

2015.08.25 05:30MTI

Az MBSZ hétfői sajtótájékoztatóján Németh Szilárd elnök ehhez hozzátette, biztos benne, hogy a 21 fős csapat megfelel majd az elvárásoknak. Egyben jelezte, hogy az olimpiai kvalifikációs időszak végére 6-9 riói indulóval számolnak, a kötöttfogástól 4-5, a szabadfogástól és a női szakágtól pedig egyaránt 1-2 kvóta megszerzését várják.

A vb-n a kötöttfogásúak kezdik meg először versenyeiket, ők már csütörtökön útnak indulnak az Egyesült Államokba, míg a másik két fogásnem képviselői hétfőn szállnak repülőre.

Las Vegasban - ahol minden olimpiai súlycsoportban az első hat jut ki a játékokra - a magyarok kötöttfogásban mind a nyolc, szabadfogásban hét, a nőknél pedig hat kategóriában lesznek érdekeltek.

Struhács György kötöttfogású szövetségi kapitány a sajtóeseményen elmondta, hogy sikeres felkészülés végén járnak és szerencsére a sérülések is elkerülték eddig csapatát, leszámítva az év elején vállsérülés miatt kidőlt Módos Pétert, aki a jövő évi kvalifikációs versenyekre lesz ismét bevethető.

A szakember a vb-célokkal kapcsolatban leszögezte, legalább két kvótát kell szereznie a csapatnak, de három, sőt akár négy sem elképzelhetetlen.

"Ha három lesz nagyon fogunk örülni, a néggyel pedig már nagyon boldogan, jó szájízzel térnénk haza" - mondta a szakember, aki az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamástól (66 kg) egyértelműen várja az érmes szereplést. Mellette a vb- és Eb-győztes Bácsi Péter (75 kg), a kétszeres vb-harmadik Lőrincz Viktor (85 kg) és a 2009-es világbajnok Kiss Balázs (98 kg) tartozik azok közé, akik jó eséllyel pályáznak arra, hogy már a vb-n kiharcolják a riói részvételt. Érmet pedig a nem olimpiai súlyban induló Korpási Bálinttól (71 kg) is vár.

A női szakággal kapcsolatos várakozásokról Komáromi Tibor, a szövetség szakmai alelnöke beszélt, miután Wöller Ákos kapitány betegség miatt nem volt jelen az eseményen. Az alelnök a csapat két legerősebb tagját, Sastin Mariannát és Barka Emesét emelte ki. A két versenyző idén megküzdött egymással az ötkarikás súlynak számító 58 kiló válogatott helyéért, melyből a 2013-as világbajnok Sastin jött ki jobban. Tőle a kvóta az elvárás, míg az így a - nem olimpiai - 60 kilóban induló Barkától pedig a győzelem.

Komáromi Tibor azt is hozzátette, hogy a női szakág egyre erősebb lesz, s úgy véli, hogy igazán a következő olimpiai ciklusban érhet majd el igazán nagy eredményt.

A szabadfogásúak jelenleg Ukrajnában edzőtáboroznak, Gulyás István szakvezető telefonon "jelentkezett be" a sajtótájékoztatóra. A kapitány szerint birkózói egyre jobb formában vannak, bízik a jó vb-szerepelésben, s 2-4 kvótát vár a kvalifikációs versenyek végére.

A szakember ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az olimpia előtti vb-k mindig sokkal erősebbek, mint az azt megelőző két évben rendezettek, s ez most sem lesz másképp. Szerinte idén is rengeteg orosz versenyző tűnik majd fel más országok csapataiban, azaz a konkurencia óriási lesz.

A sajtótájékoztatón Lőrincz Tamás, Bácsi Péter, Sastin Marianna és Barka Emese is bizakodóan nyilatkozott. A két kötöttfogású egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a mindig problémás fogyasztás eddig nagyon jól alakul, s jól érzik "magukat a bőrükben", míg Sastin és Barka egyaránt úgy érzi, jó formában van és képes elérni céljait.

"Nagyon pozitívan állok a vb-hez, mert jobb állapotban érzem magam, mint a 2013-as budapesti világbajnokság előtt" - mondta Sastin.

A sajtótájékoztató indításaként Németh Szilárd elnök személyesen is köszöntötte az augusztus 20-án magas állami kitüntetésben (Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat) részesített Varga János olimpiai bajnokot, illetve - igaz, távollétében - a kétszeres Eb-győztes Kiss Ferencet (Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat). A sportvezető ennek kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy januári elnökké választásakor az új vezetés vállalásai között volt, hogy a korábbinál sokkal jobban megbecsülik majd a sportág büszkeségeit, a korábbi sikeres birkózókat, s erre törekednek a későbbiekben is.

Az elnök az idei utánpótlásversenyek eredményeire is kitért, kiemelve, hogy a kadet vb még csak most kezdődik majd, de már így is rekordnak számító 21 érmet szereztek világversenyeken a fiatal magyar birkózók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.