Persona non grata

Fiatalokat tiltott el a Magyar Tenisz Szövetség

Négy fiatal játékost zárt ki az U18-as válogatottból a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ).

2015.08.03 06:30MTI
freedigitalphotos.net/adam

Az MTSZ vasárnapi tájékoztatása szerint az U18-as csapatok vezetői a svájci Klostersben rendezett egyéni Eb-n történtek nyomán kizárták az U18-as fiú csapatból Szintai Dávidot és Valkusz Mátét, továbbá Szintait egy évre eltiltották a válogatottságtól. Ennek tudatában, valamint Kotormán Ákos sérülése miatt az U18-as fiúcsapat nevezését vissza kellett vonni az Európai Tenisz Szövetségnél.



A lányoknál a Wimbledonban junior páros bajnok Gálfi Dalma és Stollár Fanny viselkedése vezetett oda, hogy őket is kizárták a kedden induló franciaországi Eb-re utazó csapatból. Helyettük Stolmár Rebeka és Mészáros Lotti került az együttesbe, akik kiválóan teljesítettek az aradi selejtezőben, és nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat kijutott az Eb-re.

"Ki szeretném emelni, hogy Szintai Dávidot kivéve a játékosokat nem a válogatottságból, hanem az Eb-re utazó csapatból zárta ki az MTSZ. Mindhárom játékos továbbra is az MTSZ kiemelt válogatottjának tagja, továbbra is bízunk a játékosokban" - mondta Richter Attila főtitkár. A sportvezető kiemelte, hogy "pályán kívüli esetekről beszélünk, amikor egyesek elvetették a sulykot. Elsősorban olyasmire kell gondolni, hogy a játékos nyíltan felülbírálta az edző utasítását, vagy a korábban a játékos edzőjével, stábjával egyeztetett programot, menetrendet önállóan megváltoztatta. Úgy gondoljuk, hogy egy profi sportoló értékrendjében elfogadhatatlan, hogy többször késik edzésről, nyíltan felülbírálja az edző utasításait és az edzésmunkát megtagadja. Tiszteletlen megnyilvánulások is történtek. Az esetet az érintettekkel közös megbeszélésen tisztáztuk, az ügyet lezártnak tekintjük, a sportolókat továbbra is maximálisan támogatjuk."

Richter Attila kifejtette, hasonló vétségek korábban is előfordultak, de a sportág nehéz helyzetéből fakadóan sokkal többet elnéztek az eredményes játékosoknak, mint egyébként szabad lett volna. A mostani fiatalok úgy nőttek fel, hogy azt tapasztalták: elődeik akár sokkal durvább dolgokat is "megúsztak" következmények nélkül.

"Tudjuk, hogy mennyire nehéz azoknak a 16-18 esztendős játékosoknak, akik évek óta felnőtteknek való munkát végeznek, felnőtt módon utaznak és élnek. Óhatatlan, hogy nagyobb önállósághoz vannak szokva, amelyet egy-egy válogatott eseményen - például Európa-bajnokság, ifjúság olimpia - nehéz összeegyeztetni az edzői felügyelettel" - közölte a főtitkár, hozzátéve: azon kevés alkalom során, amikor a hazájukat képviselve Eb-n, vb-n vesznek részt, tudják mennyire fontos a címeres mez tisztelete, ezért lényeges, hogy megértse mindenki, milyen felelősséggel jár együtt a válogatottság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.