Vizes vb

Kemény Dénes szerint nem szabad a kapitányt stresszelni

Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.

2015.07.21 10:13MTI

E megállapítás abban az interjúban olvasható, amelyet a sikeres kapitányból lett sportvezetővel a szövetség honlapja, a waterpolo.hu készített.

A szövetségi kapitányként a férfiválogatottal sorozatban háromszor olimpiai bajnoki címig jutott Kemény a közelgő oroszországi világbajnokságról azt mondta: biztos benne, hogy a magyar játékosok egytől-egyig jól akarnak szerepelni.

"Megvan az ehhez szükséges személyes becsvágy bennük - tette hozzá, majd így folytatta: - A saját véleményemet nem lenne elegáns célkitűzésként aposztrofálni, edzői mivoltomban kaptam éppen elég ilyet, elnökként pontosan tudom, nem kell, nem szabad a kapitányt ilyennel feleslegesen stresszelni."

Az elnök kijelentette: nem dobálózik érmek színeivel, számokkal, nem fogalmaz meg konkrét elvárást, a lényeg, a játékosok érjék el azt, amit maguk elé kitűznek.

A beszélgetésben szóba került a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság is, amelyről Kemény Dénes azt mondta: cseppet sem aggódik.

"Már nem egyszer megmutattuk, mire vagyunk képesek, az ingujjakat feltűrve, de önbizalommal várjuk a feladatokat. Jövőre nálunk lesz a Bajnokok Ligája Final Six a Margitszigeten, a mi szentélyünkben, aztán újra Vodafone Kupa, majd olimpia Rióban, amit 2017-ben újabb Final Six, majd a hazai világbajnokság követ, csupa öröm az élet" - fogalmazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.