Iron Lady

Vizes vb - Hosszú Katinka hét egyéni számban indul

Hosszú Katinka hét egyéni számban áll rajthoz a kazanyi vizes világbajnokság augusztus 2. és 9. között sorra kerülő úszóversenyeiben.

2015.07.20 16:10MTI
Facebook

A Magyar Úszó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 26 éves versenyző címvédőként ott lesz a 200 és a 400 méter vegyes küzdelmeiben, ezenkívül 100 és 200 méter gyorson, 100 és 200 méter háton, valamint 200 méter pillangón áll majd rajtkőre.

"Nem szeretek arról beszélni, hogy melyik a fő számom, mert akkor mindenki azt várja tőlem, hogy majd abban nagyon megmutatom, felesleges ilyesmivel extra feszültséget generálni - idézte a szervezet közleménye Hosszút. - Számomra pont az az élvezet, hogy ennyi mindenben indulok, és mindegyiket más miatt szeretem. A vegyest ezer éve úszom, már csukott szemmel is végig tudok menni a távokon; a hát nagyon új, az ellenfelek is újak, két éve indultam először, akkor az nagy meglepetés volt, ma már talán nem az, de itt tényleg az újdonság a vonzerő. A kétszáz pillangón már kétszer voltam vb-bronzérmes, az is közel áll hozzám, a kétszáz gyors pedig azért érdekes, mert rengetegen indulnak, és annyira szoros a mezőny, hogy tényleg bármi lehet, nagyon izgalmas."

Hosszúnak több nehezebb órája is lehet majd az oroszországi viadalon: a második napon vélhetően egy órán belül kell majd bizonyítania a 100 méter hát középdöntőjében, illetve a 200 méter vegyes fináléjában. A harmadik napon szintén egy órán belül rendezik meg a 100 hát döntőjét, illetve a 200 méter gyors középdöntőjét. A következő napon, ha bejut a 200 méter gyors fináléjába, akkor azt követően 25 perce lesz feltöltődni a 200 méter pillangó középdöntője előtt. Az ötödik napon a 100 méter gyors középfutama, a 200 méter pillangó fináléja és a 4x200-as gyorsváltó esetleges döntője jelent kihívást. Ezután az utolsó három etap már "pihentetőnek" ígérkezik, hiszen pénteken csak a 200 méter hát van műsoron, szombaton délelőtt pihenhet, és csak a 200 méter hát döntője, az utolsó napon pedig már "csak" a 400 vegyes előfutama és fináléja esedékes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.