Öttusa-vb

Sikertelen vívással nehéz helyzetben Marosi és Kasza

Marosi Ádámnak és Kasza Róbertnek sem sikerült jól a vívása a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos versenyének pénteki döntőjében, így mindketten távolabb kerültek az élcsoporttól.

2015.07.03 15:01MTI

A fülledt csarnokban csaknem két és fél óráig tartott a második szám. A körvívásban - amelyben mindenki mindenkivel asszózik - a két magyar eltérő módon jutott el a 16 győzelemből és 19 vereségből álló eredményig. Marosi egy darabig nagyjából döntetlenre állt, majd 9/10-es állásnál sorozatban hat győzelmet aratott. Ekkor felszabadultnak is látszott, de csakhamar megszakadt a sikerszériája, a végén pedig zsinórban hétszer kapott ki.

"A Kusztov elleni asszóban teljesen elvesztettem a fonalat" - utalt arra, hogy az orosztól elszenvedett vereség után már semmi sem jött be neki.

Kasza végig hullámzóan vívott, sok asszó után jött le úgy a pástról, hogy nem igazán tudta, hogyan szúrhatták meg. Bár voltak szép tusai - például a vívást megnyerő orosz Alekszandr Leszun is hosszú idő után tőle kapott ki először -, összességében nem érzett rá a megfelelő ritmusra és nem volt hosszabb jó sorozata.

A mezőny a teremből a lovaspálya és a lőtér között emelt, a vívóteremtől pár száz méterre lévő pódiumhoz vonult, ahol az emelt páston zajlott tovább a második szám az úgynevezett bónuszvívással. Ebben először a körvívásban utolsó helyezett mérkőzött meg az előtte állóval, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, majd ez így folytatódott addig, amíg az első szakaszban legeredményesebb is sorra került. A bónuszvívásban minden győzelem egy pontot ért. A magyarok közül előbb Marosi vívott, mégpedig Sebastian Stasíakkal, s kikapott tőle, majd közvetlenül utána Kasza is alulmaradt az ötös győzelmi sorozatot produkáló lengyellel szemben.

Mindketten 196 ponttal, a 23. helyen fejezték be ezt a számot, összesítésben Kasza a 18., Marosi pedig a 19. a vívást követően.

A verseny a lovaglással folytatódik, majd a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futással ér véget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.