Irány Los Angeles!

Letették az esküt a speciális nyári világjátékok magyar versenyzői

Letették az esküt a speciális olimpia nyári világjátékokon induló magyar sportolók. A Sándor-palotában tartott pénteki ünnepségen Áder János köztársasági elnök köszöntötte a Los Angelesbe készülő küldöttséget.

2015.07.03 13:28MTI
MTI/Bruzák Noémi

"A verseny pillanataiban érezniük kell, hogy Magyarország a nagy földrajzi távolság ellenére is önökkel lesz" - mondta az államfő, s bíztatta a sportolókat, hogy a hétköznapi életben is legyenek szorgalmasak, kitartóak, akaraterejükkel, fegyelmezettségükkel mutassanak mások számára példát.

"Kívánom, hogy jó eredményeket érjenek el Los Angelesben, és örüljenek ne csak a saját, hanem egymás sikerének is, mint ahogy mi is örülni fogunk az önök sikereinek" - tette hozzá Áder János.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) elnöke, a delegációt vezető Lengyel Lajos méltatta a sportolókat.

"A kemény, fárasztó munka jutalma atlétáinknak az lesz, hogy bekerülnek az olimpia nagy családjába" - mondta, s hozzátette, hogy "az értelmi fogyatékkal élő emberek is képesek a csúcsok elérésére".

A Los Angeles-i versenyre induló 58 sportoló eskütételénél jelen volt Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Colleen Bell, az Egyesült Államok nagykövete és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója.

A fogadalomtétel szövegét Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó mellett Mayer Barbara görkorcsolyázó és Velkei István kosárlabdázó mondta elő.

A július 25. és augusztus 2. között sorra kerülő speciális olimpia nyári világjátékokon az edzőkkel, kísérőkkel együtt 86 fős küldöttség képviseli Magyarországot, a versenyzők 14 sportágban állnak rajthoz. A viadalon több mint 170 ország mintegy 7000 sportolója vetélkedik majd.

A legutóbbi, athéni játékokon 51 arany-, 32 ezüst- és 25 bronzérmet szerzett a magyar csapat.

MTI/Bruzák Noémi


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.