Harminchat döntős helyért

Öttusa-vb: nyolcvanegy fős női mezőny

Nyolcvanegy női öttusázó versenyez csütörtökön a 36 döntős helyért a berlini öttusa-világbajnokságon.

2015.07.02 10:07MTI

A küzdelmek három 27 fős csoportban zajlanak az Olimpiai Parkban. Az A-ban szerepel Alekszejev Tamara, a B-ben Földházi Zsófia, a C-ben pedig Kovács Sarolta és az egyéni induló Réti Kamilla. Az első nyolc-nyolc hely automatikusan továbbjutást ér, további 12 versenyző pedig a pontszáma alapján kerül a szombati döntőbe, ahol három olimpiai kvótát osztanak majd ki.

Az A és a C csoport úszással, a B vívással kezd, a lövészetekkel kombinált futásra az előző napihoz képest egy órával később, 17.30-kor, 18.30-kor és 19.30-kor kerül sor. A módosítás azért történt, mert a televíziós közvetítés miatt a mobillőteret nem fedték teljesen be, a tűző nap pedig gondot okozhat a lézeres pisztolyokban. A szervezők a szerda esti közlésük szerint biztosítják majd, hogy a versenyzők - ha akarják - a melegítés idejére saját maguk letakarják a lőállásukban az asztalukra helyezett pisztolyukat, emellett a későbbi kezdéssel is azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebb gondot okozzon a napsütés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.