Kerékpár

Öt kontinensről érkeznek versenyzők a Tour de Hongrie-ra

Öt kontinensről érkeznek kerékpárosok az augusztus 4. és 9. között sorra kerülő Tour de Hongrie-ra.

2015.06.26 13:19MTI

A hét év után újrainduló viadalon valószínűsíthető a 2008-as pekingi olimpikon Kusztor Péter és a 2012-es londoni ötkarikás játékokon résztvevő Lovassy Krisztián szereplése is - áll a szervezők pénteki közleményében.

"Bennünket is meglepett, hogy ilyen sokan szeretnének részt venni a versenyünkön" - nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervező csapatának vezetője, aki hozzátette: az induló csapatok listáját jövő pénteken hozzák nyilvánosságra.

A 2.2-es kategóriájú Tour de Hongrie bekerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába, ami azt jelenti, hogy a nemzeti körverseny már az idén is része lesz az olimpiai kvalifikációs sorozatnak.

Az idén 90 esztendős Tour de Hongrie-n hat nap alatt 760 kilométert tesz majd meg a várhatóan 100-120 fős nemzetközi mezőny. A nemzeti körverseny Szombathelyen rajtol, a rajt-, és célhelyszínek között található Keszthely, Balatonföldvár, Kecskemét, Karcag, a Kékestető és Gyöngyös, a végső befutó helyszíne pedig Budapesten, a Budai Várban lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.