Profi jégkorong

NHL - Carey Price négy díjat is nyert

Négy díjat is besöpört a montreali Carey Price az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szezonzáró Las Vegas-i ünnepségén.

2015.06.25 07:36MTI
Facebook canadiens.nhl

A tavalyi, szocsi olimpián aranyérmes kanadai válogatott kapusát választották a szakírók és a játékosok is az idény legértékesebbjének (MVP), így övé lett a Hart- és a Ted Lindsay-trófea is. Ezen kívül ő vehette át a legjobb kapusnak járó Vezina-trófeát, és a bajnok Chicago hálóőrével, Corey Crawforddal együtt ők kapták a legkevesebb gólt az alapszakaszban (Jennings-trófea).

Legutóbb 1998-ban fordult elő, hogy kapus érdemelte ki a hokistársak által adományozott MVP-díjat, akkor Dominik Haseké volt ez az elismerés.

A díjátadó előtt a liga vezetői bejelentették, hogy hamarosan megkezdik a tárgyalásokat üzletemberekkel és városvezetőkkel a létszámemelésről. Az NHL-ben jelenleg 30 klub működik, ebből 16 a keleti, 14 pedig a nyugati főcsoportban játszik.

A jövőben az alapszakasz legfeljebb öt percig tartó hosszabbításában nem 4 a 4, hanem 3 a 3 ellen játszanak majd. Cél, hogy az eddiginél több találkozó dőljön el ráadásban és kevesebb legyen a szétlövéses párharc. Az edzőknek lehetőségük lesz videóbírót kérni olyan szituációkban, amikor megítélésük szerint les vagy kapusakadályozás után került a korong a hálóba.

A díjazottak:

Hart-trófea (legértékesebb játékos a szakírók szavazatai alapján): Carey Price (Montreal Canadiens)

Ted Lindsay-trófea (legértékesebb játékos a hokisok szavazatai alapján): Price

Lady Byng-trófea (legsportszerűbb játékos): Jiri Hudler (Calgary Flames)

Vezina-trófea (legjobb kapus): Price

Calder-trófea (legjobb újonc): Aaron Ekblad (Florida Panthers)

Art Ross-trófea (pontkirály): Jamie Benn (Dallas Stars)

Norris-trófea (legjobb védő): Erik Karlsson (Ottawa Senators)

Conn Smythe-trófea (rájátszás legértékesebb játékosa): Duncan Keith (Chicago Blackhawks)

Masterson-trófea (legalázatosabb játékos): Devan Dubnyk (Minnesota Wild)

Jack Adams-trófea (legjobb edző): Bob Hartley (Calgary)

Selke-trófea (legjobb védekező csatár): Patrice Bergeron (Boston Bruins)

Jennings-trófea (legkevesebb gólt kapó kapus): Price és Corey Crawford (Chicago)

King Clancy-díj (jótékonysági díj): Henrik Zetterberg (Detroit Red Wings)

Maurice Richard-díj (gólkirály): Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals)

legjobb klubigazgató: Steve Yzerman (Tampa Bay Lightning)

Mark Messier-díj (legjobb vezéregyéniség): Jonathan Toews (Chicago)

Az év All Star-csapata:

1. csapat:

Price - Karlsson, P.K. Subban (Montreal) - John Tavares (New York Islanders), Jakub Voracek (Philadelphia Flyers), Ovecskin

2. csapat:

Dubnyk - Drew Doughty (Los Angeles Kings), Shea Weber (Nashville Predators) - Sidney Crosby (Pittsburgh Penguins), Vlagyimir Taraszenko (St. Louis Blues), Benn

az év újonccsapata:

Jake Allen (St. Louis) - Ekblad, John Klingberg (Dallas) - Filip Forsberg (Nashville), Johnny Goudreau (Calgary), Mark Stone (Ottawa)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.