Chile

Copa America - Messi tornagyőzelmet akar

A négyszeres aranylabdás Lionel Messi a kupa megszerzését jelölte meg saját maga és az argentin futballválogatott céljaként a Chilében zajló Copa Americán.

2015.06.23 14:50MTI

A magyar idő szerint szombat hajnalban a négy közé jutásért Kolumbiával szemben pályára lépő argentin együttes csapatkapitánya Facebook-oldalán írt arról is, hogy számára nincs felemelőbb, mint hazája nemzeti válogatottjában játszani.

"Büszkévé tesz, hogy országomat képviselhetem. Remélem, még sokszor lesz rá módom" - fogalmazott azok után, hogy a századik válogatottságát ünnepelte a Jamaica elleni, szombati meccsen. Messi, aki klubszinten ismét remek idényt zárt - az FC Barcelonával megnyerte a spanyol bajnokságot, az ottani Király Kupát, majd pedig a Bajnokok Ligáját is -, örömmel említette meg, hogy "százados" lett, hozzáfűzve: gyerekkorában folyton arról álmodott, hogy egyszer majd az argentin válogatottban szerepelhet.

"Most már a századik mérkőzésemen is túlvagyok, s roppant boldoggá tesz, hogy idáig eljutottam. Remélem, még sok éven át játszhatok hazám színeiben" - fogalmazott a szerdán 28 éves Messi, aki pár napja úgy nyilatkozott: arra vágyik, hogy végre egy nagy tornán diadalmaskodjon Argentína csapatával. Erre a Copa America kínál most friss alkalmat. A nemzeti válogatott tagjaként eddig két jelentős címhez jutott: 2005-ben az U20-as világbajnokságon, 2008-ban pedig az olimpián lett aranyérmes.

Jelenleg százszoros válogatottként az ötödik abban a rangsorban, amelyet a nemzeti együttesben 142 alkalommal szóhoz jutott Javier Zanetti vezet.

Messi a 100 fellépésén 46 alkalommal volt eredményes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.