Nyíltvízi vk

Risztov Éva második, Gyurta Gergely negyedik lett Balatonfüreden

A nőknél Risztov Éva második, a férfiak versenyében Gyurta Gergely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó világkupán.

2015.06.20 12:20MTI
MTI Kovács Anikó

Risztov, a 2012-es londoni olimpia bajnoka a Balaton 21 fokos vízében rendezett 10 kilométeres viadalon végig az élbolyban haladt, többnyire vezetett, a záró szakaszban azonban hárman is elé kerültek. A hajrában viszont nagyot küzdött a magyar versenyző, akit végül csak a táv 2013-as világbajnoki ezüstérmese, a brazil Ana Marcela Da Cunha előzött meg.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó versenyben és ennyire jó mezőnyben lettem második. Ezzel az eredménnyel elégedett lennék a világbajnokságon is" - mondta Risztov.

A férfiaknál - szintén vb-erősségű mezőnyben - Gyurta Gergely a négyszer 2 és fél kilométeres körökben rendre az élen úszott, nagy iramot diktálva. A befejező szakaszban többen is megelőzték, a hetedik helyről azonban vissza tudta küzdeni magát, s kevés hiányzott neki a dobogós helyezéshez. A győzelmet a brit Jack Burnell szerezte meg.

"Elégedett vagyok, hiszen legjobb magyarként kvalifikáltam magam az augusztusi kazanyi vb-re" - értékelt Gyurta.

A profik viadalát követően az amatőrök vállalták a megméretést a 2017 méteres távon, a Samsung Olimpiai Úszófesztivál keretében.

Az úszás napját megnyitó Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy a világ úszósportja felfedezte magának Balatonfüredet. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke hangsúlyozta, a résztvevők immár hazajönnek Füredre, ahol ötödször tartanak nagy nemzetközi viadalt, bár egyértelmű, hogy mindenki már a hetediket, a 2017-es magyarországi világbajnokságot tartja szem előtt. Cornel Marculescu, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA igazgatója, rendkívül elégedetten értékelte a látottakat:

"A Gyárfás Tamás vezette magyar szervezők szokás szerint bebizonyították, hogy kiválóan értenek a versenyrendezéshez. Úgy gondolom, minden adott, hogy két év múlva nagyszerű világbajnokságot rendezhessünk ugyanitt. - jelentette ki. - A helyszín lenyűgöző, a Balaton csodálatos hely, nagyon sokan ismerik, 2017-ben pedig még többen csodálják majd meg az egész világon - mondta. Hozzátette: "Tisztában vagyok azzal, hogy a budapesti uszoda felépítése a legnagyobb kihívás, de a miniszterelnök úr nekem személyes garanciát adott arra, hogy minden rendben lesz."

Eredmények, FINA-világkupa, 10 km:
férfiak:
1. Jack Burnell (brit) 1:41:41,93 ó
2. Szpyridon Dzsanniotisz (görög) 1:41:44.51
3. Simone Ruffini (olasz) 1:41:46.35
4. Gyurta Gergely 1:41:47.39
nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:50:36.68 ó
2. Risztov Éva 1:50:37.69
3. Keri-Anne Payne (brit) 1:50:38.87

A magyar bajnoki sorrend:
férfiak:
1. Gyurta Gergely 1:41:47.39
2. Székely Dániel 1:41:56.57
3. Papp Márk 1:41:58.34
nők:
1. Risztov Éva 1:50:37.69
2. Olasz Anna 1:50:49.42
3. Kiss Nikoletta 1:50:53.52

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.