A bírót is a rendőröket is bántalmazták

Bántalmazás Perkupán: nyomozás indult

Nyomozást indított a Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt egy 17 éves focista és szülei ellen, akik jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak vasárnap este Perkupán.

2015.05.26 10:34MTI

Barkó Tamás vezető ügyész kifejtette: az edelényi rendőrkapitányság három járőre a vasárnapi Perkupa-Zádorfalva labdarúgó-mérkőzésen történtek alapján, bűncselekmény gyanúja miatt akarta előállítani a hazai csapat 17 éves játékosát, aki a meccsen egy számára sérelmes bírói döntés miatt bántalmazta a játékvezetőt.

A rendőrök a fiatal férfi lakcímére mentek, ahol az udvaron tartózkodó szülők fenyegetőzve, szitkozódva közölték velük, hogy szerintük fiuk jobb helyen van otthon, így nem engedik, hogy a rendőrök elvigyék - tette hozzá a helyettes szóvivő.

Elmondta, a 17 éves játékos édesanyja az egyik rendőrt megragadta és behúzta őt a kialakult csoportosulás tagjai közé. A fiatal férfi pedig felkapta az udvaron lévő kerékpárt és azt az egyik intézkedő rendőrhöz vágta, aki a földre esett, majd apa és fia együttesen elkezdték őt rugdosni, ütlegelni.

A rendőrök közül ketten a szolgálati lőfegyverüket is elővették, kibiztosították, miközben harmadik társuk rádión erősítést kért. A fegyverek látványára az agresszív magatartást tanúsító emberek egy rövid időre megtorpantak, a rendőrök ezt kihasználva a szolgálati gépkocsijukhoz hátráltak, majd felszerelésük egy részét is hátrahagyva az erősítés megérkezéséig elhagyták a helyszínt.

Az intézkedésben részt vevő rendőrök egyike súlyos, 8 napon túl gyógyuló sípcsonttörést, kollégája könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő nem sérült meg.

A nyomozó ügyészség a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert és szüleit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki őket, és indítványt tesz az előzetes letartóztatásukra. A bűncselekmény esetleges további elkövetői kilétének megállapítása a nyomozás feladata - jegyezte meg Barkó Tamás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.