Jövő héten négyes döntő

Férfi kézilabda BL: nincs favorit a Barcelona igazgatója szerint

Nincs favoritja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája jövő hétvégi négyes döntőjének Xavier O'Callaghan, a Barcelona igazgatója szerint.

2015.05.21 01:30MTI

A sportvezető az európai szövetség honlapjának elmondta: az a négy csapat, amelyik eljutott Kölnbe, egyenlő esélyekkel indul, így az ő együttesük, valamint a német THW Kiel, a lengyel Kielce és az MKB-MVM Veszprém.

"Egyetlen évben sem volt ilyen kiegyenlített a mezőny, mint most. Egyetlen eredményt sem lehet megtippelni, és senki sem beszélhet most még Barcelona-Kiel döntőről" - tette hozzá a játékosként öt BL-sikert átélő O'Callaghan.

Kiemelte: a katalán együttes most erősebb, mint tavaly volt, ám elődöntős ellenfele, a Kielce is nagyon rutinos, jó edzője van - a magyar szövetségi kapitány Talant Dujshebaev -, és erős a kerete.

Az igazgató a veszprémi Momir Ilic barcelonai szerződtetésével kapcsolatban annyit mondott, csak akkor néznek körül a játékospiacon, ha Nikola Karabatic elhagyja őket, de mindennel meg kell várni a Final Four végét, addig a szezonra összpontosítanak.

A kölni négyes döntőt jövő szombaton és vasárnap rendezik. Először a Barcelona találkozik a Kielcével, majd a legutóbb 2012-ben bajnok Kiel meccsel a tavalyi negyedik Veszprémmel. A helyosztókra másnap kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.