Férfi kézilabda BL

Ortega szerint elérhető a BL-győzelem

Carlos Ortega vezetőedző szerint az idei Veszprém sokkal jobb és egységesebb a tavalyinál, ezért elérhető számára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-győzelem.

2015.05.05 03:30MTI

A spanyol tréner a Digi Sport hétfői Reggeli Start című műsorában elmondta, csapata sokat fejlődött az elmúlt egy évben, ezért játékosaival idén meg akarják nyerni a négyes döntőt.

Kiemelte, a május 30-31-i kölni Final Fourba a négy legerősebb csapat jutott be, amelyek között a pillanatnyi teljesítmény dönt majd. A THW Kiel elleni elődöntővel kapcsolatban megjegyezte, hogy a német csapat jelenleg futásban gyorsabb a Veszprémnél, de azon dolgoznak, hogy ez a mérkőzésen majd másképp alakuljon. Emellett azt tartja még fontosnak, hogy a kapusteljesítmény is javuljon a magyar bajnoknál, s bízik a szerencsében is.

Ortega szerint a Kiel mellett szól, hogy a németek játszhatnak szinte hazai pályán, de bízik a veszprémi szurkolók támogatásában. Hozzátette: a stratégia kidolgozásában figyelembe veszi a német csapat ellen a negyeddöntőben elbukott Szeged mesterének, Juan Carlos Pastornak a véleményét is.

A tréner úgy véli, hogy csapatának az egység a legnagyobb erőssége.

Az interjúban utalt rá, még nem dőlt el, hogy Momir Ilic a nyáron Barcelonába távozik-e, de a Veszprém mindent megtesz a gólerős szerb átlövő megtartásáért.

A másik ágon a lengyel Kielce és a Barcelona találkozik a május 30-i elődöntőben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.