Labdarúgó Bajnokok Ligája

Guardiola Bayernje a Barcelona, a Real a Juventus ellen

A címvédő Real Madrid a Juventusszal, az FC Barcelona pedig a korábbi sikeredzője, Josep Guardiola által irányított Bayern Münchennel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.

2015.04.24 12:43MTI

Az európai szövetség pénteken, Nyonban tartott sorsolásán az is eldőlt, hogy az első mérkőzéseken a Barcelona, illetve a Juventus lesz majd a házigazda.

A legérdekesebb egyértelműen Josep Guardiola szerepe, aki játékosként tizenegy éven át szolgálta a katalán együttest, majd vezetőedzőként 2008 és 2012 között a klub történetének legeredményesebb időszaka fűződött a nevéhez. A szakemberrel 14 trófeát, közte két Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet nyert az együttes.

"Kedden a Bajnokok Ligája történetének egyik legjobb félidejét játszottuk, a Barcelona ellen ugyanezt kell tennünk két teljes mérkőzésen" - mondta a Bayern képviseletében Paul Breitner, a klub tanácsadója, aki a Porto elleni 5-0-ás első 45 percet nevezte "alapnak".

Jordi Mestre, a katalánok alelnöke szerint nem jelent problémát a Guardiola-szál, ugyanis ahogyan a szakember ismeri a klubot, úgy ők is tisztában vannak a korábbi Barca-futballista értékeivel és tudásával.

A tízszeres győztes Real Madridnak van esélye arra, hogy a sorozat történetének első címvédője legyen, ugyanakkor korábban a legrangosabb európai kupában a Juventus elleni négy egyenes kiesés párharcából hármat elbukott, s "csak" az 1997/98-as idényben megnyert fináléban örülhetett.

Emilio Butragueno, a királyi klub nagykövete elmondta, természetesen nehéz elődöntőre számít, ugyanakkor sokat segíthet az együttesnek, ha a sérült játékosok - mint például Gareth Bale, Karim Benzema és Luka Modric - felépülnek sérüléseikből.

A Juventus 12 év után tért vissza Európa legjobb négy csapata közé, az olasz bajnok a 2002/03-as idény elődöntőjében éppen a Real Madridot búcsúztatta, igaz, a finálét büntetőpárbajban elbukta az AC Milan ellen.

Pavel Nedved klubigazgató - aki a Juve legutóbbi nagy menetelésének egyik legfontosabb alakja volt - a sorsolás után arról beszélt, hogy a csapat és a szurkolók számára is örömteli, hogy a címvédő ellen játsszák az elődöntőt, melyben izgalmas párharcra számít a Real ellen.

"Nem mi vagyunk a párharc esélyesei ez egyértelmű, de jól akarunk játszani és ehhez megvannak a futballistáink" - mondta Nyonban Nedved.

Érdekesség, hogy legutóbb a 2012/13-as szezon fináléja előtt is kínálkozott lehetőség arra, hogy a döntőben El Clásicót, azaz Barcelona-Real Madrid meccset rendezzenek, ám az elődöntőben a Barcelona éppen a Bayern Münchennel - a Bayern 7-0-ás összesítéssel ment tovább -, a Real Madrid pedig a Borussia Dortmunddal szemben maradt alul.

Az elődöntők első felvonására május 5-én és 6-án, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A finálét június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Az elődöntő programja:
első mérkőzések:
május 5., kedd: Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol) 20.45
május 6., szerda: FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 20.45

visszavágók:
május 12., kedd: Bayern München-FC Barcelona 20.45
május 13., szerda: Real Madrid-Juventus 20.45

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.