Ritmikusan

Szétgimnasztikázzák a Tüskecsarnokot a világkupán

Népes mezőny, 30 ország 49 egyéni versenyzője, illetve 15 együttes kéziszercsapata vesz részt augusztus 7. és 9. között a budapesti Tüskecsarnokban sorra kerülő IV. magyar ritmikus gimnasztika világkupán.

2015.04.15 11:55MTI

A szerdai sajtótájékoztatón Korom Norbert, a szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt három évben márciusban rendezték a hazai vk-t, a módosításra a zsúfolt versenyidény miatt, a nemzetközi szövetség kérésére volt szükség. Változás az is, hogy két debreceni lebonyolítás után újból a főváros lesz a házigazda, de az elnök szerint eredetileg sem terveztek állandó helyszínt, mert szeretnék, hogy minél több helyen megismerjék a sportágat.

"A nevezési határidő április 5-én lezárult. A mezőny népesebb lesz a tavalyinál, a sportág minden meghatározó nemzete képviselteti magát, hiszen egy hónappal az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt mindenkinek fontos az állapotfelmérés" - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint a főváros az utóbbi években sportversenyek rendezésében nagyhatalom lett, s a fővárosi önkormányzat az rg-világkupára is különös figyelmet fordít.

A vk-val párhuzamosan kísérőversenyként idén is - már harmadik alkalommal - megrendezik az MTK Kupa nemzetközi versenyt. Ezzel összefüggésben Deutsch Tamás, az elmúlt esztendő legsikeresebb rg-klubjának, az MTK-nak az elnöke kiemelte, hogy idén a juniorok és a serülők viadala mellett felnőtt versenyt is rendeznek, aminek az az oka, hogy a világkupán nemzetenként csak egy-egy felnőtt indulhat, az MTK rendezvényén pedig így lehetőséget tudnak nyújtani a szereplésre a kvalifikációs vb-re készülő további versenyzőknek.

Nébald György, a Tüskecsarnok létesítményvezetője arról beszélt, hogy a csarnok már több sportág rangos viadalának adott otthont, ám rg-ben augusztusban debütál.

Vass Dóra, a világkupa egyéni magyar indulója arról számolt be, hogy négy teljesen új gyakorlattal készült az évre, melynek fő versenye a szeptemberi stuttgarti vb lesz. Elmondta, hogy lábfeje a tavalyi törés óta teljesen meggyógyult, sem az edzéseken sem a versenyeken nem érez már fájdalmat. Beszélt a május 1-jén kezdődő nyílt minszki Eb-ről is, amelyen célja az első húszba kerülés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.