Döntő

Női kosárlabda NB I: nagy csatában egyenlített a Miskolc

A Miskolc hazai pályán nagy csatában legyőzte a Sopront a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének második mérkőzésén, ezzel 1-1-re kiegyenlített a párharcban.

2015.04.09 20:21MTI

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Aluinvent DVTK Miskolc - Uniqa-Euroleasing Sopron 90-86 (19-19, 21-21, 24-18, 26-28)
legjobb dobók: Bishop 28, Czank 17, Szécsi 15, Allison 12, Bálint 11, illetve Hartley 18, Krnjics 17, Crvendakic 17, Krivacsevics 12, Gaucher 10
A párharc állása: 1-1.

A nyolcszoros bajnok soproniak hétfőn 77-74-re nyerték a finálé nyitómérkőzését, a 19 év után döntőbe jutó DVTK egyenlítési esélyét ugyanakkor valamelyest rontotta, hogy ezúttal nem számíthatott Naignouma Coulibalyra. A mali center ugyanis három napja két sportszerűtlen hibát követett el, ezért automatikusan egymeccses eltiltással bűnhődött.

Az eddigi három döntőjét elbukó miskolci csapat 10-6-ra elhúzott, ám az alapszakaszgyőztes vendégek két triplával fordítottak, innentől pedig fej fej mellett haladt a két gárda. A második negyedben a több lepattanót szedő Sopron az amerikai egyetemi bajnok Bria Hartley révén 30-23-ra meglépett, ám az 1600 néző annál jobban ujjongott, amikor a 20. percben már 38-37 állt az eredményjelzőn. A nagyszünetben 40-40 volt az állás.

Fordulás után az ausztrál olimpiai bronzérmes Abby Bishop - aki hétfőn pont nélkül zárt - bedobta 15. pontját, ezzel a Miskolc hétpontos előnyre tett szert (47-40). A folytatásban a három napja 33 pontot szóró Rachel Allison és Krnjics Sara dulakodása borzolta a kedélyeket, aztán 52-54 után a házigazdák egy 9-0-s sorozattal rukkoltak elő.

A 64-58-ról induló zárószakaszban Bishop révén a DVTK tartotta az öt-hatpontos különbséget, noha a túloldalon Krjnics számolatlanul dobta a palánk alól a kosarakat. Két perccel a vége előtt Szécsi Orsolya triplájával 84-78-ra vezetett Mikael Lopez együttese, a vendégektől Hartley egy hármassal és két büntetővel szépített (84-83).

Allison dobott egy duplát, aztán Krivacsevics Tijána triplája szédült ki a gyűrűből, ami sorsdöntőnek bizonyult. A DVTK végül óriási csatában felülkerekedett magasabb szerkezetű ellenfelén, ezzel 1-1-re kiegyenlített a fináléban.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc harmadik mérkőzésére vasárnap kerül sor Sopronban.

A harmadik helyért zajló párharcban a PEAC-PÉCS Győrben egyenlített.
a 3. helyért, 2. mérkőzés:
CMB CARGO UNI Győr - PEAC-Pécs 62-68 (17-14, 18-17, 8-21, 19-16)

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-1

A harmadik mérkőzést vasárnap játsszák.

a 7. helyért, 1. mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Ceglédi EKK 70-65 (15-21, 18-15, 22-21, 15-8)

A párharc az egyik csapat második győzelméig tart. A második mérkőzést szombaton rendezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.