Vetési nem indul újra a posztért

Új elnöke lesz a Magyar Kézilabda Szövetségnek

Új vezetője lesz a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ), ugyanis Vetési Iván nem indul újra az elnöki posztért.

2015.03.06 04:30MTI

A szervezet közleményéből kiderül, hogy az MKSZ vezetői posztját 2011 júniusa óta betöltő sportvezető családi okok miatt nem pályázik újra posztjáért az április 17-én sorra kerülő tisztújító küldöttgyűlésen, amelynek összehívásáról csütörtökön döntött a szövetség elnöksége.

Vetési Iván Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestert, az FTC kézilabda szakosztályának elnökségi tagját javasolta utódjának.

"Úgy vélem, jó elnöke lenne az MKSZ-nek. Jómagam, illetve az elnökség tagjai úgy véljük és reméljük, tovább folytatódhat az a sikeres munka, amit elkezdtünk" - idézte az MKSZ közleménye Vetési Ivánt. - "Intenzív, munkával teli, ugyanakkor sikeres négy éven vagyunk túl, utólag is köszönöm azt a bizalmat, amivel 2011-ben a küldöttgyűlés engem és a jelenlegi elnökséget megtisztelte."

A sportvezető mindehhez hozzátette, élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, ám továbbra is szeretné segíteni a sportágat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.