Aperianov Zakariás

Jövő pénteken lesz Imperiál legendás trénerének temetése

A család pénteki tájékoztatása szerint a búcsúztatóra a Fiumei úti sírkert kápolnájában kerül sor, az esemény gyászmisével kezdődik 12 órakor.

2015.02.27 11:22MTI

Jövő pénteken lesz a 88 éves korában múlt szerdán elhunyt Aperianov Zakariás, a 20. század egyik legjobb magyar versenylovának, a legendás Imperiál trénerének temetése.

A család pénteki tájékoztatása szerint a búcsúztatóra a Fiumei úti sírkert kápolnájában kerül sor, az esemény gyászmisével kezdődik 12 órakor.

Aperianov Zakariás 1939-ben lovászfiúként kezdte pályafutását, első versenyén 1941-ben állt rajthoz. Három évig volt zsoké, majd tréner lett, Imperiál pedig 1961-ben került az istállójába. A telivér 1963-ban Osztrák és Magyar Derbyt nyert, Aperianov Zakariás trénerként összesen 17 derby-sikert aratott. Pályafutását 56 év után, 2009-ben fejezte be, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.

Imperiál Aperianov Zakariás irányításával 1962 és 1964 között 25 versenyen 20 győzelmet aratott, kétszer volt második, s Magyarországon veretlen maradt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.