Férfi döntő

Öttusa vk: a mezőny második felében a magyarok

Kasza Róbert a 25. helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén, az Egyesült Államokban.

2015.02.22 09:27MTI

A másik magyar induló, Demeter Gergely - a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint - sérülés miatt a lövészetekkel kombinált futás előtt visszalépett, így 35. lett.

Kasza számára nem jól indult a floridai Sarasotában rendezett viadal döntője, vívásban mindössze 12 asszót tudott megnyerni, miközben 23-at elveszített, így a 34. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. A 200 méteres úszásban 2:03.10 perccel a tizedik legjobb időt érte el, de összesítésben nem tudott előrelépni, hibátlan és szintidőn belüli lovaglásával viszont - amely a negyedik legjobb volt a mezőnyben - javított helyzetén, s 24.-ként kezdhette meg a kombinált számot, amelyben aztán egy helyet rontva ért célba.

Demeter a vívás után 21., az úszást követően 30., a lovaglás zárultával pedig 31. volt.

A legjobb teljesítményt James Cooke nyújtotta, így az egy nappal korábbi női versenyhez hasonlóan - amelyben Samantha Murray végzett az élen - ismét brit győztest avattak. A női mezőny egyetlen magyarja, Alekszejev Tamara nem jutott be a döntőbe.

Eredmények:

férfi verseny: 1. James Cooke (brit) 1427 pont 2. Jegor Pucskarjevszkij (orosz) 1421 3. Ilja Frolov (orosz) 1416 ...25. Kasza Róbert 1369 (vívás: 12 győzelem/23 vereség/172 pont, úszás: 2:03.90 perc/331 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:14.27 perc/566 pont) ...35. Demeter Gergely 793 (17/18/202, 2:10.42/309, 282, -)

A vk-sorozat márciusban Kairóban folytatódik, majd áprilisban Rómában, április-május fordulóján pedig Kecskeméten rendeznek versenyt. A döntőre júniusban, Minszkben kerül sor, a férfi és női győztes olimpiai kvótához jut.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.